FTC: „Ez egy világklasszis gól volt”

2019.02.27. 08:14
Továbbjutott a negyeddöntőbe a Ferencváros a Kisvárda ellen a labdarúgó Magyar Kupában: a hazai győzelem után a zöld-fehérek idegenben 1–1-et játszottak a szabolcsi csapattal. A találkozó után Botka Endrével beszélgetett az NSO Tv stábja.

Botka Endre szerint ezen a mérkőzésen a továbbjutás volt a legfontosabb.

„Be akartuk biztosítani az előnyünket. Utána próbáltunk egy kicsit a hétvégére pihenni, bár nem tudom, egy mérkőzésen mennyire lehet pihenni. Elég sokan játszottak most két hét alatt négy meccset, úgyhogy ők nyilván fáradtabbak voltak ma. Úgy mentünk neki a találkozónak, az elején mindent megteszünk, hogy gól szerezzünk, és utána, ha ez megvan, egy kicsit visszább veszünk.”

Az NSO Tv videójában Botka Fernando Gorriarián félpályás góljáról és Szerető Krisztofer debütálásáról is kifejti a véleményét.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROS 1–1 (0–1)
Kisvárda, 1752
néző. Vezette: Nagy Róbert (Varga Zsolt, Márkus Péter)
KISVÁRDA: Minca – Melnik, Beriosz, Ene, Anderson Pico (Karaszjuk, 43.) – Lucas, Protics – Ilics, Cukalasz, Sassá (Hugo Seco, 72.) – Horváth Z. (Grozav, 56.). Vezetőedző: Dajka László
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic (Dvali, 63.), Botka, Heister – Haratin (Sigér D., 54.), Leandro – Bőle, Lanzafame, Gorriarán (Szerető, 40.) – Böde. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Gorriarán (0–1) a 33., Grozav (11-esből, 1–1) a 69. percben
Kiállítva: Bőle (Melnik megrúgásáért) a 88. percben
Továbbjutott: a Ferencváros, 3–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig

Labdarúgó NB I
19 órája

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 18:54

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:53

A Kisvárda közleményt adott ki Pintér Filip állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 18:49

Út a dobogóra: a ZTE a Kisvárda legyőzése után a harmadik helyre lépett az NB I-es tabellán!

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 16:24

NB I: a zalaiak a Kisvárda ellen is folytatnák jó sorozatukat

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:41

Dobogósok csatája: a Loki az Üllői út után Debrecenben is legyőzné az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:30
Ezek is érdekelhetik