FTC: „Valamilyen szinten érthető volt a szurkolók reakciója”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.21. 08:38
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán a Ferencváros odahaza két góllal legyőzte az első félidőben még villogó Kisvárdát. A találkozó után a kezdőben augusztus óta először szereplő Botka Endrével beszélgetett az NSO Tv stábja.

Botka Endre szerint nem sikerült tökéletesre a visszatérése.

„Ha egy kicsivel jobb lett volna a játékunk és végig dominálni tudunk, akkor azt mondanám, hogy ez egy tökéletes visszatérés volt. Négy hónapot hagytam ki, azóta most kezdtem először, végig tudtam játszani a mérkőzést, és minden egyes fájdalom, ami volt, már a múlté.”

Hozzátette: nagyon nehéz négy hónap áll mögötte.

„Főleg az utolsó három hét volt nehéz, mert amikor a kispadon vagyok, azt nagyon nehezen viselem. De nyilván próbálok ez ellen tenni, és bízom benne, hogy a továbbiakban több lehetőséget fogok majd kapni.”

A mérkőzéssel kapcsolatban elmondta: az első félidőben akadtak problémáik.

„Eléggé össze-vissza voltunk, nem tudtunk letámadni, nem tudtuk azt játszani, amit elterveztünk és akartunk. A második félidőre egy kicsit össze kaptuk a játékunkat és kétgólos előnybe kerültünk.”

Videónkban Botka arról is elmondja a véleményét, hogy a szurkolók a győzelem ellenére sem voltak elégedettek a csapattal.

Rebrov: Vereség vagy döntetlen esetén lehetne negatív hangjuk a szurkolóknak

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Ferencváros–Kisvárda 2–0
(0–0)

Groupama Aréna, 3447 néző. V: Pintér Csaba (Kóbor Péter, Szalai Balázs)

FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Dvali, Heister – Csonka, Leandro (Sigér, 69.) – Isael (Gorriarán, 62.), Lanzafame, Varga R. (Petrjak, a szünetben) – Böde. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
KISVÁRDA: Minca – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Anderson Pico (Gosztonyi, 59.) – Karaszjuk – Ilics, Cukalasz (Grozav, 76.), Protics, Sassá – Negrut (Kovácsréti, a szünetben). Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Lanzafame (1–0) az 53., Böde (2–0) a 86. percben

Legfrissebb hírek

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig

Labdarúgó NB I
21 órája

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 18:54

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:53

A Kisvárda közleményt adott ki Pintér Filip állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 18:49

Út a dobogóra: a ZTE a Kisvárda legyőzése után a harmadik helyre lépett az NB I-es tabellán!

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 16:24

NB I: a zalaiak a Kisvárda ellen is folytatnák jó sorozatukat

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:41

Dobogósok csatája: a Loki az Üllői út után Debrecenben is legyőzné az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:30
Ezek is érdekelhetik