Gorriarán még nagyobb gólokra vágyik; Ivkovics szerint ebben ennyi volt

2019.02.27. 23:43
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Nem született meglepetés, a szerdán pályára lépő két élvonalbeli együttes, a Mol Vidi – a vendégszurkolók által kritizált Huszti Szabolcs két gólt szerzett – és a Honvéd is bejutott a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé. S ha már Magyar Kupa, a keddi nyolcaddöntőben Fernando Gorriarán szenzációs megoldással, 50.4 méterről talált a Kisvárda kapujába a Ferencváros uruguayi középpályása mégis azt mondja, nem ez volt az eddigi legnagyobb gólja, sőt bízik benne, a pályafutása során lesznek még hasonlóan emlékezetes pillanatai.
Nem született meglepetés, a szerdán pályára lépő két élvonalbeli együttes, a Mol Vidi – a vendégszurkolók által kritizált Huszti Szabolcs két gólt szerzett – és a Honvéd is bejutott a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé. S ha már Magyar Kupa, a keddi nyolcaddöntőben Fernando Gorriarán szenzációs megoldással, 50.4 méterről talált a Kisvárda kapujába a Ferencváros uruguayi középpályása mégis azt mondja, nem ez volt az eddigi legnagyobb gólja, sőt bízik benne, a pályafutása során lesznek még hasonlóan emlékezetes pillanatai.

Az előrelépéshez csoda kellene. Ivkovics Sztojan, férfi kosárlabda-válogatottunk szövetségi kapitánya úgy véli, jelen helyzetben ennél többet nem lehetett kihozni a vb-selejtezőből. Bobory Balázs interjúja.

Fucsovics Federer ellen! A világranglistán már a top 30-hoz közelítő magyar játékos bejutott a dubai ATP-torna negyeddöntőjébe, így ma délután a sportág zsenijével, a hússzoros Grand Slam-győztes svájcival játszhat az elődöntőért.

Szakadt a szalag.Legalább egy hónapos kihagyás vár Megyeri Balázsra, az Atromitosz magyar kapusára, aki a bajnoki hajrában még bronzéremhez segítené csapatát. A futballistával Bodnár Zalán beszélgetett.

A Formula–1téli tesztsorozatának hatodik napján történt az első jelentős autótörés, ami meglepetésre Sebastian Vettel nevéhez fűződik: a német a Ferrari meghibásodása miatt csúszott ki. A Barcelonában történteket Zsoldos Barna foglalta össze.

A tengerentúli sportokkal foglalkozó Amerika-mellékletet most is érdemes keresni a Nemzeti Sportban.Az MLS-nek két évtizede óta Don Garber a komisszárja. Portré a tetovált öltönyösről; Van új franchise, van új magyar légiós is, avagy mire számíthatunk új az új MLS-idénytől?;Jönnek-mennek (az egykori világ)sztárok, például Nani is a tengerentúlra szerződött. Na de miért és miért most?

Legfrissebb hírek

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
16 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
2026.07.02. 23:55

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik