NB I: Kisvárdáról a román válogatottba – Grozavval is számolnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.02. 12:43
null
Gheorghe Grozav (13) kisvárdai teljesítményét a román kapitány is figyelemmel követi (Fotó: kisvardafc.hu)
A Kisvárda labdarúgócsapata a hivatalos honlapján tudatta, hogy Gheorghe Grozav tagja a román válogatott bő keretének a márciusi Eb-selejtezők előtt.

 

„A hivatalos értesítés szerint csapatunk játékosa tagja az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő Románia bő keretének” – írja Grozavról a Kisvárda hivatalos honlapja. A 28 éves szélső a Transfermarkt szerint 29-szer szerepelt eddig hazája nemzeti csapatában (a különböző források más-más számot tüntetnek fel), legutóbb tavaly júniusban, Finnország ellen.

Radu Visannak, a Román Labdarúgó-szövetség főtitkárának aláírásával érkezett hivatalos levél a klubhoz. A szövetségi elöljáró – betartva a protokollt – 15 nappal a válogatott szünet előtt arról értesítette a Kisvárda FC-t, hogy válogatottjuk szövetségi kapitánya, Cosmin Contra számol Gheorghe Grozavval is a március 23-i, svédek elleni stockholmi és a március 26-i, Feröer elleni kolozsvári Európa-bajnoki selejtező előtt.

„Ez még nem jelent automatikus kerettagságot, azt a játékos egészségi állapotától és addigi formájától teszi majd függővé a szövetségi kapitány” – áll a hivatalos levélben. Vagyis a meccskeretnek még nem biztos, hogy tagja lesz, de a bő keretbe, amelyből majd kikerül a szűkített névsor, bekerült.

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
15 órája

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.09.10. 18:46

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

A Ferencváros szélsője kölcsönben Kisvárdán folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 15:46

Nagyot hajrázott a ZTE, de a Kisvárda megint nyerni tudott idegenben

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 16:50

Várkonyi Bence: Ki vagyunk éhezve a sikerre

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 09:27

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43
Ezek is érdekelhetik