MTK: megműtötték a kapust, véget ért az idénye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.08. 15:31
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest a hivatalos honlapján jelentette be, hogy véget ért az idény Artem Kicsak számára.

A 29 esztendős ukrán kapus a klub tájékoztatása szerint a múlt héten sérült meg edzésen, a vizsgálatok során pedig kiderült, hogy beszakadt a porc a térdében. Kicsakot szerdán megoperálták, ezzel biztossá vált, hogy a jelenlegi idényben már nem léphet pályára.

„Artem a múlt héten, edzésen egy rossz mozdulat után éles fájdalmat érzett a bal térdében, amely be is duzzadt. Megvizsgáltuk, a külső porc sérülésére gyanakodtam, s a másnap megtörtént MR-vizsgálat igazolta is a külső porc beszakadását. Hétfőn átesett a kötelező vizsgálatokon, majd szerda délelőtt Béres György professzor megoperálta. Artroszkópos beavatkozás történt, amely során megtörtént a leszakadt külső porc eltávolítása, a sérülés mértéke olyannak bizonyult, hogy visszavarrás kizárt volt” – árulta el Dr. Dreissiger Imre csapatorvos a kék-fehérek honlapján.

Kicsak várhatóan nyolc hét múlva tud majd ismét teljes értékű munkát végezni.

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47
Ezek is érdekelhetik