NB I: a Puskás Akadémiát választja a romániai magyar támadó

2019.05.15. 09:42
null
Fülöp Lóránd (80) a Puskás Akadémia játékosa lehet (Fotó: fanatik.ro)
Román sajtóhírek szerint a Puskás Akadémia FC lesz az új klubja Fülöp Lórándnak, a FC Botosani 21 éves támadójának, aki a jelenlegi szezonban 25 mérkőzésen 8 gólt szerzett a Liga 1-ben.

 

Amint a játékos ügynöke, Florin Vulturar a Fanatik portálnak elmondta: a papírokat ugyan még nem írták alá, de a napokban Magyarországra utazik a futballistával a szerződés megkötéséhez. A román U21-es válogatottban márciusban bemutatkozó Fülöp vételáráról eltérő információk jelentek meg: a Fanatik szerint 700 ezer, a Gazeta Sporturilor sportnapilap szerint 400 ezer eurót kap érte a Botosani.

A csatárként és támadó középpályásként is bevethető Fülöp három éve mutatkozott be a román élvonalban, azóta 52 bajnoki mérkőzésen 16 gólja van. Bátyja, Fülöp István is első osztályú labdarúgó, korábban csapattársak is voltak Botosani-ban, de István azóta egy diósgyőri kitérővel a Sepsi OSK-hoz szerződött – miközben Lóránd 2016-ban éppen a sepsiszentgyörgyi csapattól került jelenlegi egyesületéhez. Márciusban került először szóba a román sajtóban, hogy Magyarországra szerződhet, amit Bukarestben úgy értelmeztek, hogy ez egyben a meghívó is számára a magyar válogatottba.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
21 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

A címvédő ETO FC óvatosan használhatja fegyverét

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 10:59

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27