Vidi: szerződést hosszabbított a második számú kapus

2019.05.31. 14:50
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Vidi FC hivatalos honlapján közölte, hogy szerződést hosszabbított Tomás Tujvellel. A rutinos kapus így a 2019–2020-as idényben is a fehérváriak játékosa lesz.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a jövőben is számítanak rám itt, Székesfehérváron. Nagyszerű állapotban érzem magam, még legalább 4-5 évig szeretnék magas szinten védeni. Jól érzem magam az edzéseken és szerencsére a sérülések is elkerültek. Annak ellenére, hogy nem sikerült a bajnoki címünket megvédeni, szerintem rendkívül jó szezont tudhatunk magunk mögött. Várom már az új idény kezdetét és bízom benne, hogy újabb eredményes év vár ránk” – mondta a molvidi.hu-nak Tomás Tujvel.„Nagyon boldog vagyok, hogy a jövőben is számítanak rám itt, Székesfehérváron. Nagyszerű állapotban érzem magam, még legalább 4-5 évig szeretnék magas szinten védeni. Jól érzem magam az edzéseken és szerencsére a sérülések is elkerültek. Annak ellenére, hogy nem sikerült a bajnoki címünket megvédeni, szerintem rendkívül jó szezont tudhatunk magunk mögött. Várom már az új idény kezdetét és bízom benne, hogy újabb eredményes év vár ránk” – mondta a molvidi.hu-nak Tomás Tujvel.

„Nem is volt kérdés, hogy élünk a Tujvel szerződésében lévő opciós joggal, hiszen olyan emberi tulajdonságokkal és munkamorállal rendelkező játékosról van szó, aki amellett, hogy megfelelő potenciállal rendelkezik, hogy egészséges versenyhelyzet legyen a kapusaink között – ezzel még jobb teljesítményre sarkalva magyar válogatott riválisát – több alkalommal is bizonyította, hogy bármikor lehet rá számítani. Az sem mellékes tény, hogy Tujvel ezer szállal kötődik a klubhoz és a városhoz is. Mind a szurkolók, mind pedig a csapattársak elismerik a teljesítményét. Mindent figyelembe véve a klub részéről ez a szerződéshosszabbítás teljesen természetes volt, és örömmel láttuk, hogy Tujvel számára sem volt kérdés, hogy marad nálunk” – mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

Tujvel 2009 és 2016 között volt a Vidi játékosa, majd Mezőkövesdre igazolt, ahonnan 2018 januárjában tért vissza Fehérvárra. Az elmúlt másfél évben Kovácsik Ádám mögött 12 tétmérkőzésen jutott szóhoz.

Legfrissebb hírek

Az Újpest mozgalmas meccsen győzte le a Debrecent a kánikulában

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 17:30

Romboló építkezés – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 22:57

Kiabálás az ETO öltözőjében, Athénba távozhat a csapatkapitány – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 14:23

Kata Mihály: A remek hangulat garantálva van a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:05

Fiatal magyar támadóval erősített a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 16:34

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.07.25. 23:02

Bedi és Derekas is duplázott, a Vidi gálával kezdte a bajnokságot

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:51

ZTE: négy fiatal játékos is profi szerződést kapott – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 09:55