FTC: meghosszabbították Leandro szerződését – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.04. 14:51
null
Leandro marad zöld-fehérben (Fotó: Micheller Szilvia)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Leandro szerződését.

Mint az a zöld-fehérek tájékoztatásában áll, a 37 esztendős védő a 2019–2020-as idényben is a Ferencváros színeiben futballozik majd.

Leandro először 2002-ben a Haladástól szerződött a Ferencvároshoz, amelyben 2006-ig maradt, majd egy debreceni és egy ciprusi kitérőt követően 2015-ben visszatért a magyar rekordbajnokhoz, melynek színeiben összesen 176 tétmérkőzésen lépett pályára, s háromszor nyert NB I-et. Leandro emellett 16-szoros magyar válogatottnak vallhatja magát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: Olekszandr Zubkov
(ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Priskin Tamás (Haladás), Rui Pedro (portugál, Haladás), Silye Erik (?, Mezőkövesd),
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Bruno Duarte da Silva (brazil, FK Lviv – Ukrajna), Mihajlo Mudrik (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Arszenal Kijev – Ukrajna), Nwankwo Obiora (nigériai, Boavista – Portugália)
Távozók: Julian Koch (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Botka Endre, Böde Dániel (Paks), Holczer Ádám (Paks), Fernando Gorriarán (uruguayi)

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
12 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33