Futsal NB I: őrült hajrá, hosszabbítás után nyert a Berettyóújfalu

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.06. 22:38
A hazai pályán szereplő Berettyóújfalu nyerte a férfi futsal NB I döntőjének harmadik mérkőzését, miután hosszabbítást követően 6–4-re diadalmaskodott a Haladás ellen. A Berettyó ezzel 2–1-es összesítéssel vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó fináléban.

A Berettyóújfalu néhány perccel a vége előtt már 3–1-re is vezetett, ám a Haladás a hajrában kétszer is betalált, másfél perccel a vége előtt pedig egy büntetőből fordított. Sokáig azonban nem örülhettek a szombathelyiek, a hazaiak ugyanis öt másodperccel a vége előtt 4–4-re módosították az állást.

Következett a kétszer ötperces hosszabbítás, aminek az első felében Nagy Imre büntetőből kétszer is betalált, amivel a Berettyóújfalu 6–4-re megnyerte a mérkőzést.

A Veszprém szerezte meg a bronzérmet, miután a párharc mindent eldöntő harmadik meccsén hazai környezetben 2–1-re nyert a Dunaferr ellen. Az ötödik helyen a Nyírgyulaj zárt, amely a párharc harmadik összecsapásán 4–3-ra legyőzte a Csömört.

FUTSAL NB I
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Berettyóújfalu–Haladás 6–4
(Rafael Da Silva 6., Serginho 17., Amílcar 34., Rábl 40., Nagy I. 43., 55., ill. Vas Á. , Simic 36., 38., 39.)
A párharc állása: 2–1, a Berettyóújfalunak.
A 3. HELYÉRT
Veszprém–Dunaferr 2–1
(Dávid I. 9., Bencsik 49., ill. Pál K. 20.)
A párharc végeredménye: 2–1, a Veszprémnek.
AZ 5. HELYÉRT
Nyírgyulaj–Rubeola Csömör 4–3
(Siska 8., 48., Vlasovics 10., Nagy B. 31., ill. Fischer 19., Józsa 26., Érsek 32.)
A párharc végeredménye: 2–1, a Nyírgyulajnak.

A döntő az egyik fél harmadik győzelméig tart, a többi helyosztó az egyik fél második győzelméig. A 10. helyezett kiesik, a 9. helyezettre osztályozó vár.

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik