Honvéd: Boldog vagyok, profik a körülmények – Sannino

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.23. 20:14
null
Giuseppe Sannino elégedetten értékelte a nyári felkészülés első szakaszát (Fotó: honvedfc.hu)
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata hétfőtől ausztriai edzőtáborban folytatja a nyári felkészülést, amelynek első szakaszát a csapat olasz vezetőedzője, Giuseppe Sannino értékelte a klub honlapjának.

 

Szombaton is két edzés várt a Budapest Honvéd labdarúgóira, akik vasárnapra kaptak pihenőt Sannino mestertől. Hétfőn Ausztriába utazik a csapat, ahol június 24. és július 4. között edzőtáborozik, s négy felkészülési mérkőzést is vív.

„Boldog vagyok, profi körülmények között készülhettünk itthon, a játékosok keményen dolgoztak az edzéseken – mondta Giuseppe Sannino a honvedfc.hu-nak. – Azt láttam a labdarúgókon, jó hangulatban edzenek, és természetesen tisztában vannak azzal, hogy ez fontos időszak, és fontos szezon előtt áll a Honvéd, s ennek megfelelően végzik a feladatukat. A cél, hogy az edzőtáborban folytassuk az itthon elkezdett munkát, aztán majd a mérkőzéseken kiderül, hogy hol tartunk. Sokat gyakoroltunk, Ausztriában négy jó ellenféllel szemben mérethetjük meg magunkat.”

A szakvezető az Európa-liga-rivális Zalgiris Vilnius kapcsán elmondta, nyilván előnyt jelent a hazája bajnokságában második helyen álló riválisnak, hogy Litvániában tart a szezon, de még van idő a párharcig. Az edzőtábor, a felkészülési meccsek segíthetnek abban, hogy július 11-én a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa a csapat, s kiharcolja a továbbjutást.

A BP. HONVÉD FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 12.
Edzőtábor:
június 24.–július 4., Kirchdorf in Tirol (Ausztria)
Felkészülési mérkőzések:
Június 26.:Bp. Honvéd–FC Wacker Innsbruck (osztrák II.)
Június 29.:Bp. Honvéd–Zenit (orosz I.)
Július 1.:Bp.Honvéd–Royal Excel Mouscron (belga I.)
Július 3.:Bp.Honvéd–Red Bull Brasil (brazil)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Amadou Moutari (nigeri, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Lefkovits Robi (izraeli-magyar, Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Hegedűs Márk (Dorog), Herjeczki Kristóf (Gyirmót), Kovács Nikolasz (Balmazújváros), Lukács Dániel (Újpest), Raul Palmes (román, Kazincbarcika), Stoiacovici Dávid (Tiszakécske), Tömösvári Bálint (?, Kaposvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Busai Attila (szabadon igazolható, legutóbb DVTK), Dombó Dávid (Mezőkövesd), Feczesin Róbert (Adanaspor – Törökország), Gosztonyi András (Kisvárda), Hangya Szilveszter (Fehérvár)
Távozók: Fousseni Bamba (guineai, szabadon igazolható), Danilo (brazil, lejár a szerződése, DVTK?), Gróf Dávid (FTC, szabadon igazolhatóként), Holender Filip (magyar-szerb, FC Lugano – Svájc, szabadon igazolhatóként), Dino Skvorc (horvát, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zakaria Beglarisvili (grúz, FC Flora – Észtország), Tischler Patrik (Újpest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján

Népsport
2026.10.01. 14:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28