NB I: a Puskás Akadémia új edzője a saját nevelésű játékosokra is építene

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.20. 14:13
Június 17-én elkezdte a felkészülést a Puskás Akadémia labdarúgócsapata, amely Hornyák Zsolt személyében új vezetőedzővel vág neki a következő idénynek. A szakember az NSO Tv-nek beszélt az eddigi benyomásairól, a terveiről, valamint a két új igazolásról is. 



„A felkészülés eddig eltelt néhány napjában ismerkedünk, tanuljuk egymást – mondta a korábbi szlovák válogatott Hornyák Zsolt, aki az előző idényben a cseh Slovan Liberec csapatát irányította. – Az első tíz napot arra akarom használni, hogy megnézzem, milyen erősségű a csapat, kell-e erősítés. Felmérjük, ki milyen erőben van, alkalmas-e arra a játékstílusra, amit szeretnénk játszani. Ezután döntünk arról, hogy igazolunk-e új játékosokat, elküldünk-e vagy kölcsönadunk valakit.”


„A felkészülés eddig eltelt néhány napjában ismerkedünk, tanuljuk egymást – mondta a korábbi szlovák válogatott Hornyák Zsolt, aki az előző idényben a cseh Slovan Liberec csapatát irányította. – Az első tíz napot arra akarom használni, hogy megnézzem, milyen erősségű a csapat, kell-e erősítés. Felmérjük, ki milyen erőben van, alkalmas-e arra a játékstílusra, amit szeretnénk játszani. Ezután döntünk arról, hogy igazolunk-e új játékosokat, elküldünk-e vagy kölcsönadunk valakit.”

A támadó futballt preferáló edző elmondta, azzal a céllal vágnak neki a 2019-20-as szezonnak, hogy a Puskás Akadémia az első ötben végezzen az NB I-ben.

„Ehhez egy jó alapot kell felépítenünk, olyan csapatot, amelyben lehetőséget kapnak a fiatalok, a középidős és a tapasztalt játékosok is. Még nem volt lehetőségem megnézni az akadémistákat, hiszen nekik is befejeződött az idény, de év közben többször is leülünk az utánpótlásedzőkkel, figyelem, hogy játszanak, és azonnal reagálunk, ha valakinek olyan a teljesítménye, hogy a felnőttcsapatban játsszon. Olyan edző vagyok, aki szereti a fiatalokat, a saját nevelésű labdarúgókat foglalkoztatni.”

A Puskás Akadémia eddig két új igazolást jelentett be, Fülöp Lóránd Székelyföldről, David Vanecek pedig Csehországból érkezett. Videónkban Hornyák róluk is beszél, mint ahogy azt is elmondja, miért jelent neki nagy kihívást magyar klubnál dolgozni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Fülöp Lóránd(romániai, FC Botosani – Románia),DavidVanecek(cseh, Hearts – Skócia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Csilus Ádám(Csákvár),Ezekiel Henty(?, nigériai, NKOsijek – Horvátország),Madarász Márk(?, ETO FC Győr),Molnár Gábor(?, Mezőkövesd),Antonio Perosevic(horvát,el-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek),Prosser Dániel(?, DVTK),Tóth Balázs(Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók:Szécsi Márk(DVSC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Benedik Mioc(?, horvát, NK Osijek – Horvátország),Sós Bence(?, Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Braniszlav Danilovics(szerb, Diósgyőri VTK),Rus Adrian(romániai, legutóbb kölcsönben Sepsi OSK – Románia, érdeklődik iránta: Fehérvár)

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
54 perce

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
1 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
8 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
10 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
10 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
12 órája

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Labdarúgó NB I
14 órája

Lejárt a szerződése a La Ligában, a Honvéd lecsapott a spanyol támadóra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:45