NB I: több alapember is távozik az Újpesttől – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.17. 11:57
null
Mijusko Bojovics sem marad Újpesten (Fotó: Koncz György)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos oldalán tudatta, hogy négy játékos, név szerint Alassane Diallo, Mijusko Bojovics, Giorgi Beridze és Lukács Dániel távozik a klubtól.

 

Alassane Diallo és Mijusko Bojovics szerződése egyaránt lejárt, és mivel új megállapodást egyikük sem kötött a fővárosi egyesülettel, a mali és a montenegrói légiós is elhagyja a lila-fehéreket. Mindkét játékos két évig volt az Újpest játékosa, s bár Diallo az előző idényben kiszorult a kezdőcsapatból, Bojovics sokáig alapembere volt Nebojsa Vignjevicsnek (a tavaszi szezonban már kevés lehetőséget kapott, hiszen a két belső védő poszton Litauszki Róbert és Kire Risztevszki játszott rendszeresen).

Giorgi Beridze és Lukács Dániel esetében nem meglepő a távozás, a grúz szélső a kölcsönszerződés lejártával visszatér a belga Genthez, Lukács pedig a Honvédhoz – előbbi 27 bajnokin szerepelt a mögöttünk hagyott idényben (ebből 19-szer kezdőként), utóbbi viszont peremembernek számított, az Újpestben csupán 7 mérkőzésen kapott lehetőséget az NB I-ben, mindannyiszor csereként.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Karol Mészáros
(szlovákiai, Haladás)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Tischler Patrik (?, Bp. Honvéd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Koszta Márk (Mezőkövesd)
Távozók: Mijusko Bojovics (montenegrói, szabadon igazolható), Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható),
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Giorgi Beridze (grúz, KAA Gent – Belgium), Lukács Dániel (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Filip Pajovics (szerb, érdeklődik iránta: Lech Poznan – Lengyelország)

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
1 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
19 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik