DVTK: „nem zsákbamacska” – megvásárolták a Puskás Akadémia támadóját

Vágólapra másolva!
2019.07.02. 14:17
null
Prosser Dániel végleg a DVTK játékosa lett (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-re készülő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, kölcsön után végleg megszerezte Prosser Dánielt a Puskás Akadémiától.

Mint ismert, a 25 esztendős labdarúgó – aki a Budapest Honvédban lett profi játékos – 2017 januárjában igazolt a felcsútiakhoz, tavaly nyáron pedig kölcsönbe a román élvonalban szereplő Sepsi OSK-hoz került. Prosser a több játéklehetőség reményében idén tavasszal a DVTK-t választotta, s 12 bajnoki meccsen összesen háromszor volt eredményes a miskolciak színeiben.

A DVTK jelezte, végleg megvásárolta a Puskás Akadémiától a korábbi korosztályos válogatott labdarúgót.

„Tavasszal jól éreztem magam Diósgyőrben, ezért már a bajnokság vége előtt elmondtam a klubvezetőknek, ha van rá mód, szívesen maradok – idézi a dvtk.eu Prosser Dánielt. Örülök, hogy sikerült a két klubnak megegyeznie, és továbbra is a diósgyőri közönség előtt játszhatok hétről hétre, ami nagyon inspiráló. Úgy érzem, továbbra is egy jól összeszokott csapat tagja lehetek, ahol kiválóan megértik egymást a stáb tagjai és a játékosok. Egyszerűen öröm edzésre járni, ami nagyban megkönnyíti a munkát. A bajnokság vége felé egyre javult a csapat teljesítménye, ezen az úton haladva bízom benne, a következő bajnokságban jóval előrébb végzünk.”

„A tavaszi szezonban kölcsönben szerepelt Diósgyőrben Prosser Dániel, és ez idő alatt játékával és személyiségével is meggyőzött arról, hogy érdemes vele hosszú távon is együtt dolgozni
– nyilatkozta Tajti József sportigazgató. – Mindent megtettünk, hogy megszerezzük, és örömmel mondhatom, sikerült megegyezni a Puskás Akadémiával játékjogának megvásárlásáról. Nem zsákbamacskát vettünk, azt várjuk, hogy legalább olyan teljesítményt nyújtson mint tavasszal, de ha lehet, még jobbat.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Joachim Adukor
(ghánai, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként), Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Prosser Dániel (PAFC, kölcsön után végleg), Vági András (Paks, szabadon igazolhatóként), Zsolnai Richárd (Vác FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Óvári Zsolt (Balmazújváros), Ternován Patrik (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Korbély Kristóf
Kiszemeltek: Danilo (brazil, Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Galambos Ádám (Csákvár), Soufiane Jebari(spanyol-marokkói, FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolható)
Távozók: Forgács Dávid (szabadon igazolható), Tomislav Mazalovic (horvát, szabadon igazolható), Ivan Rados (magyar-horvát, Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Szabó Balázs (szabadon igazolható), Vernes Richárd (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Szabó Bence (?, Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Antal Botond

Legfrissebb hírek

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
9 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
11 órája

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
23 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
23 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09
Ezek is érdekelhetik