Fehérvár: albán utánpótlás-válogatott szélső érkezhet – sajtóhír

2019.07.01. 15:20
Az infosport.mk információi szerint a Mol Fehérvár FC kiszemelte a Partizani Tirana 24 éves, korábban a macedón és az albán utánpótlás-válogatottban is pályára lépő szélsőjét, Jasir Asanit. Ugyanakkor az északmacedóniai portál szerint a piros-kékek letettek korábbi kiszemeltjük, Viszar Muszliu megszerzéséről.

Az infosport.mk beszámolója szerint az északmacedón, albán kettős állampolgár Jasir Asani 550 ezer eurónak megfelelő összegért válthat klubot, s igazolhat a Partizani Tiranától a Mol Fehérvár FC-be. Jasir Asani 550 ezer eurónak megfelelő összegért válthat klubot, s igazolhat a Partizani Tiranától a Mol Fehérvár FC-be.

A jobb és bal szélen is bevethető, ballábas szélső 2015 végéig a macedón utánpótlás-válogatottakban szerepelt, majd 2016-tól az albán U21-ben lépett pályára, a felnőttek között még nem kapott lehetőséget.

A Transfermarkt 350 ezer euróra becsüli a játékos értékét, míg az északmacedóniai lap beszámolója szerint a Partizani Tirana 550 ezer eurót kérne érte a legutóbb Mol Vidinek, hétfőtől Mol Fehérvár FC-nek nevezett csapattól.

Szintén az infosport.mk cikke számolt be arról, hogy a székesfehérváriak már letettek a korábbi kiszemeltjük, a szintén 24 éves Viszar Muszliu megszerzéséről, miután az északmacedóniai válogatottban 15-ször szereplő védőért túl sokat kért klubja, az északmacedón élvonalban szereplő KF Shkëndija.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Kovács Dániel (Soroksár), Ivan Petrjak (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Ferencváros), Rus Adrián (romániai, PAFC, legutóbb kölcsönben Sepsi OSK – Románia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Réti Patrik (?, BFC Siófok), Szabó Bence (?, Diósgyőri VTK), Tóth Bence (?, Vasas FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Jasir Asani (Partizani Tirana – Albánia), Funsho Bamgboye (nigériai, Haladás), Bruno Duarte da Silva (brazil, FK Lviv – Ukrajna), Halmai Ádám (Haladás, próbajáték), Viszar Muszliu (északmacedón, Shkëndija – Észak-Macedónia), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Nyári Patrik (Haladás, próbajáték), Pascal Struijk (holland, Leeds United – Anglia), Zsóri Dániel (Debreceni VSC)
Távozók: Bévárdi Zsombor (Vasas-kölcsön után Debreceni VSC), Joan Campins (spanyol, szabadon igazolható), Hársfalvi András (szabadon igazolható), Sós Bence (PAFC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Elvir Hadzic
(bosnyák), Hangya Szilveszter (Bp. Honvéd), Boban Nikolov (északmacedón, Brescia – Olaszország)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
22 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08