Futsal: hiába nyertek az osztályozón, nem neveztek az NB I-be

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.15. 14:27
null
Nagy volt az öröm a Fradi elleni osztályozó után Szigetszentmiklóson (Fotó: Szigetszentmiklós Futsal)
A győri ETO SZC után a Szigetszentmiklós sem vállalja az indulást a futsal NB I-ben – derült ki a Pest megyei klub közleményéből.

Mint ismert, a tízcsapatos magyar első osztály legutóbbi kiírásában a BME kiesett, míg a Szigetszentmiklós osztályozón hosszabbította meg élvonalbeli tagságát. Az együttes az osztályozón az NB II Keleti csoportjában aranyérmes Ferencvárost győzte le.

„Utolsó hazai NB I-es bajnoki mérkőzésünktől a mai napig az önkormányzatunktól, a szponzoroktól, illetve az MLSZ részéről – legnagyobb sajnálatunkra – nem kaptunk olyan mértékű gazdasági, illetve erkölcsi támogatást, ami megalapozná, hogy egyesületünket a 2019–2020-as idényben az NB I-es futsalbajnokságba benevezzük” – olvasható a Szigetszentmiklós közleményében.

A klub továbbá jelezte, a felnőttcsapatot kispályás bajnokságokban és tornákon, valamint a harmadosztályú futsalbajnokságban indítja az NB I helyett, illetve nagyobb hangsúlyt fektet az utánpótlás fejlesztésére.

Korábban eldőlt, hogy a másodosztályban a feljutást kiharcoló ETO SZC sem vállalja az NB I-es indulást (marad az NB II-ben). A Magyar Labdarúgó-szövetség így várhatóan elsőként a Ferencvárost és a BME-t kéri fel az élvonalbeli szereplésre.

Legfrissebb hírek

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Tíz gólt kapott a Haladás a Nyíregyházától, az Újpest továbbra is hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 22:24

A veszprémiek nélkül készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.08.25. 16:46

Futsal NB I: hét gólt szerezve nyert az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 23:10
Ezek is érdekelhetik