Kisvárda: távozik az ukrán védő, aki az NB I-ben egyszer sem játszott

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.02. 13:05
A labdarúgó NB I-re készülő Kisvárda a hivatalos honlapján bejelentette, Mihajlo Rjaskónak lejárt a szerződése, így elhagyja a szabolcsi klubot.

A 22 esztendős ukrán védő 2017 februárjában szerződött a Kisvárdához, amelynek színeiben a másodosztályban másfél idény alatt összesen 31 találkozón lépett pályára, s két gólt szerzett.

Rjasko tavaly nyáron súlyos térdsérülést szenvedett, így az ősszel nem játszhatott. A tavasszal az NB I-es együttesben nem kapott lehetőséget, a megyei I. osztályú tartalékcsapatban hat találkozón szerepelt.

Rjasko tavaly nyáron súlyos térdsérülést szenvedett, így az ősszel nem játszhatott. A tavasszal az NB I-es együttesben nem kapott lehetőséget, a megyei I. osztályú tartalékcsapatban hat találkozón szerepelt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Baranyai Ádám (Csákvár), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Izing Martin (?, BFC Siófok), Hrihorij Zanko (ukrán-magyar, Cigánd, majd FK Minaj – Ukrajna), Zöldesi Illés (ZTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek: Nikházi Márk (III. kerületi TVE)
Távozók: Andrij Cserebko (ukrán, FK Minaj – Ukrajna), Horváth Zoltán (ETO FC Győr, szabadon igazolható), Patrick Mevoungou (kameruni, szabadon igazolható),Mihai Adrian Minca (román, szabadon igazolható), Matija Misic (horvát, Soroksár SC, szabadon igazolhatóként), Mihajlo Rjasko (ukrán, szabadon igazolható), Vári Barnabás (ETO FC Győr, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Pavlo Lukjancsuk (ukrán, Dinamo Kijev II – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Délczeg Gergely (Balmazújváros), Gosztonyi András (Bp. Honvéd), Lucas (brazil-magyar, Mezőkövesd)



Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
22 órája

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58
Ezek is érdekelhetik