NB I: román válogatott játékost igazolt a Kisvárda – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.07.19. 13:15
null
Claudiu Bumba a Kisvárda ötödik szerzeménye (Fotó: kisvardafc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda kettő plusz egy évre szóló szerződést kötött a háromszoros román válogatott Claudiu Bumbával – adta hírül a klub hivatalos oldala.

 

A 25 éves támadó – aki leginkább szélsőként játszik – minden idők egyik legfiatalabb (18 évesen és 22 naposan) debütálója volt a válogatottban, a Türkmenisztán ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen mutatkozott be.

Bumba szerepelt többek között a Hapoel Tel-Aviv és a Dinamo Bucuresti együttesében, sőt, az AS Roma utánpótláscsapatában is. Az előző idényben a török Adanaspornál futballozott, 27 mérkőzésen háromszor volt eredményes.

Szintén a Kisvárdával kapcsolatos hír, hogy a klub néhány órával később egy távozóról is beszámolt: három és fél év után elhagyja a gárdát Délczeg Gergely, akivel közös megegyezéssel bontott szerződést a klubvezetés. A 31 éves támadó a hét elején Dorogon vett részt edzéseken, majd szóban mindenben megegyezett az észak-magyarországi NB II-es csapattal.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Baranyai Ádám (Csákvár), Claudiu Bumba (román, szabadon igazolhatóként, legutóbb: Adanaspor – Törökország), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Tischler Patrik (Újpest FC, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Zöldesi Illés (ZTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek: Bora György (Balmazújváros, próbajáték), Nikházi Márk (III. kerületi TVE)
Távozók: Andrij Cserepko (ukrán, FK Minaj – Ukrajna), Délczeg Gergely (Dorog), Horváth Zoltán (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Izing Martin (BFC Siófok, kölcsön után végleg), Patrick Mevoungou (kameruni, szabadon igazolható), Matija Misic (horvát, Soroksár, szabadon igazolhatóként), Mihajlo Rjasko (ukrán-magyar, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Mezőkövesd), Vári Barnabás (ETO FC Győr, szabadon igazolható), Hrihorij Zanko (ukrán-magyar, cigándi kölcsön után FK Minaj – Ukrajna)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Pavlo Lukjancsuk (ukrán, Dinamo Kijev II – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Felipe (brazil), Gheorghe Grozav (román, Ferencváros)

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
1 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
19 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik