FTC: ügynöke megerősítette, Varga Roland marad a klubnál

2019.08.15. 10:24
null
Nagyon úgy tűnik, hogy Varga Roland egyelőre nem búcsúzik a Fraditól (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport információi szerint Davide Lanzafame után újabb játékos szerződtetése is szóba került a Budapest Honvéd labdarúgócsapatánál: Varga Roland szintén a Ferencvárostól érkezhet(ne) Kispestre, ugyanakkor a játékost képviselő Vörösbaranyi József cáfolta, hogy ügyfele távozna az FTC-től.

A goal.com csütörtök délelőtti cikke egybevág korábbi értesülésünkkel, a portál azt írta, a kispesti egyesület még a héten megszerezheti a 29 éves futballistát, a hivatalos bejelentés péntekre várható.

A goal.com később frissítette cikkét, ami már az eredeti információval szemben arról szólt, hogy a zöld-fehérek nem engednek el több játékost a nyáron. Ez utóbbira reagálva a Ferencváros részéről elmondták, igaz a portál állítása, így Varga nem megy sehová – ahogy azt később a játékos képviselője, Vörösbaranyi József megerősítette a goal.com-nak.

„Varga nem szeretne más magyar klubhoz eligazolni. Roland a Ferencvárosban képzeli el a jövőjét, és a Ferencváros is számol vele.”

Varga Roland 2015 telén az ETO FC Győrtől szerződött a Ferencvároshoz, amelynél gyorsan alapemberré vált. Legjobb idényét a 2017–2018-as kiírásban teljesítette, amikor 30 bajnokin 17-szer talált a kapuba, mellette hat gólpasszt is kiosztott. Az előző évadban még többnyire kezdőként számított rá Szerhij Rebrov, 28 NB I-es találkozón 12-szer talált be, azonban Michal Skvarka és Olekszandr Zubkov érkezésével kiszorulni látszik a csapatból, az új szezon hat meccséből csak négyen kapott lehetőséget, összesen 66 (!) percet.

Varga – akinek szerződése 2021 nyaráig érvényes a Ferencvárosnál – lehetséges távozása már májusban is felvetődött, a játékos akkor így kommentálta a híreket.

„A héten én is olvastam a nagy hülyeséget, hogy távozok, semmi alapja sincs ennek. A gólomnál nem véletlenül mutattam, hogy itt maradok, erre a pletykára reagáltam. Nagyon jól érzem magam itt, még ha nem is mindig sikerül bekerülnöm a csapatba és eredményesen játszani, de ilyenkor is mindent úgy teszek, úgy dolgozom, mintha kezdőként lenne dolgom.”

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs barátként fogadja az ellenfeleket

Európa-liga
27 perce

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06