NB I: A Puskás Akadémiánál mindig korrektek voltak velem – Henty

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2019.08.04. 08:35
Kiválóan sikerült Ezekiel Henty visszatérése az NB I-be, hiszen két góllal vette ki a részét a Puskás Akadémia  Újpest elleni, 3–1-es győzelméből a labdarúgó NB I idénynyitó fordulójában. A nigériai támadó az elmúlt évadot kölcsönben az Eszék csapatánál, és sérüléssel töltötte. Úgy néz ki, a hasi fájdalmai már a múlté, a 60. perc környékén mégis ő kérte, hogy cseréljék le. 

„Az első félidőben kaptam egy rúgást, ami nagyon fájt – mondta a mérkőzés után az NSO Tv-nek. – Jobb volt, hogy lecseréltek, mert már nem tudtam száz százalékot nyújtani a pályán. Mondtam az edzőnek, ő pedig megértette. Fontos volt a meccs, amely nem rólam szólt, nem engedhettem, hogy az egóm a csapat útjába álljon. Jobbnak láttam, ha valaki olyan van a pályán helyettem, aki százszázalékos. Én a fájdalom miatt nem voltam az, de semmi komoly, csak ezt meg kellett tennem a csapatért. Szerintem ez volt a legjobb döntés.

Hornyák Zsolt – akiről videónkban Henty bővebben is beszél – az Újpest elleni mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, nem voltak biztosak benne, hogy a nigériai csatár visszatér a Puskás Akadémiához. A helyzettel kapcsolatban a játékos a következőket mondta.

„Volt néhány lehetőségem arra, hogy kölcsönben máshol játsszak, másik ligában. De a sérülésem után elsősorban arra volt szükségem, hogy teljesen felépüljek, visszanyerjem a formám. A Puskás Akadémia remek csapat, a klubnál pedig mindenki korrekt volt velem. Ezért azt mondtam, hogy szeretnék ide visszajönni, játszani, és valami nagy dolgot elérni a csapattal. Ez fontos számomra, mert szerintem a Puskás Akadémia többet érdemel, azt érdemli, hogy az első négy között legyen az NB I-ben. Jól érzem itt magam, és ez a legfontosabb. Boldog vagyok, hogy a visszatérés mellett döntöttem.

Videónkban az idénybeli céljairól is beszél, és felidézi az Újpest elleni sikerrel zárult mérkőzést is.

LABDARÚGÓ NB I

1. FORDULÓ
Újpest–Puskás Akadémia 1–3(Balázs B. 52., ill. Henty 13., 31., Knezevic 69.)
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion,2707néző.Vezette:Vad II István

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2019–2020, 1. FORDULÓ
AUGUSZTUS 3., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Kisvárda Master Good–Paksi FC 1–0
Kisvárda, Várkerti SporttelepBogár Gergő
2128
Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszegi TE 1–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Erdős József2245
Újpest FC–Puskás Akadémia FC 1–3
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Vad II István
2707
AUGUSZTUS 4., VASÁRNAP
18.00:Diósgyőri VTK–Bp. Honvéd (Tv:M4 Sport)
Miskolc, DVTK Stadion
18.00:Mol Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FCSzékesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
A Ferencvárosi TC–Debreceni VSC mérkőzést későbbre halasztották
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
1 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
3 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
4 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
5 órája

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Labdarúgó NB I
7 órája

Lejárt a szerződése a La Ligában, a Honvéd lecsapott a spanyol támadóra

Labdarúgó NB I
17 órája

Az ETO 13 év alatt kétszer verte meg a Fradit – mind a kétszer Borbély Balázs irányításával

Labdarúgó NB I
18 órája

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06