NB I: zöldbe öltözik a volt újpesti, Pakson folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.01. 19:25
null
Balogh Balázs (balra) és Haraszti Zsolt ügyvezető igazgató (Fotó: paksifc.hu)
Kétszeres magyar válogatott játékossal, a legutóbb a Puskás Akadémia FC-nél szereplő Balogh Balázzsal erősítette meg keretét az NB I hétvégi rajtjára készülő Paksi FC labdarúgócsapata – jelentette be a tolnai klub a hivatalos honlapján.

A 29 esztendős középpályás hároméves szerződést kötött a Pakssal, melynek Böde Dániel, Holczer Ádám és Osváth Attila után ő a negyedik nyári szerzeménye.

Mindenképpen szerettünk volna a középpályára még egy meghatározó játékost igazolni, úgy gondolom, Balogh érkezésével ez sikerült. Legfrissebb igazolásunk komoly múlttal rendelkezik, így bízom benne, hogy nagyon gyorsan csapatunk erőssége lesz” – idézi a paksifc.hu Haraszti Zsolt ügyvezetőt.

Balogh Balázs 2010 augusztusában az Újpest játékosaként mutatkozott be az NB I-ben, hét évet töltött el a lila-fehéreknél, majd 2017 nyarán a Puskás Akadémiához igazolt, melynél július 31-én szerződést bontott. Az első osztályban eddig 230, a Magyar Kupában 44 mérkőzésen lépett pályára – mutatja be a Paks hivatalos honlapja Baloghot, aki kétszer (2014-ben Észak-Írország és 2017-ben Luxemburg ellen) a magyar válogatottban is szerepelt.

Remili Mohamed, Windecker József és Cseke Benjámin után Balogh Balázs a keret negyedik olyan labdarúgója, aki korábban az Újpestben is játszott NB I-es mérkőzést. Lehetnének öten is, ám a szintén korábbi újpesti Egerszegi Tamást ezen a nyáron kölcsönadta a PFC a Honvédnak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Balogh Balázs
(PAFC, szabadon igazolhatóként), Böde Dániel (Ferencváros), Holczer Ádám (Ferencváros), Osváth Attila (PAFC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bor Dávid (Soroksár SC), Fejős Áron (Budaörs SC), Jelena Richárd (Mosonmagyaróvári TE), Kelemen Dávid (Vasas FC), Simon Márk (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Horváth Péter (BFC Siófok, kölcsön után végleg), Simon András (MTK Budapest), Szabó Balázs (Budaörs), Vági András (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Verpecz István (balmazújvárosi kölcsön után szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Kölcsönbe távozók: Borsos Vilmos (budaörsi kölcsön után Dorogi FC), Egerszegi Tamás (Bp. Honvéd), Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
1 órája

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
6 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
6 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
9 órája

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
16 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19
Ezek is érdekelhetik