Újpest: a 11-szeres válogatott csatár „hazatért” a lilákhoz

Vágólapra másolva!
2019.08.30. 08:39
Az Újpest FC bejelentette Feczesin Róbert szerződtetését. A 33 éves, 11-szeres válogatott támadó 2003-ban a Megyeri útiaknál mutatkozott be a labdarúgó NB I-ben, majd 2005–2006 telén távozott onnan. Legutóbb Törökországban, a másodosztályú Adanasporban futballozott.

Feczesin Róbert visszatért Újpestre (Fotó: ujpestfc.hu)
Feczesin Róbert visszatért Újpestre (Fotó: ujpestfc.hu)
Feczesin Róbert visszatért Újpestre (Fotó: ujpestfc.hu)
Feczesin Róbert visszatért Újpestre (Fotó: ujpestfc.hu)
Feczesin Róbert visszatért Újpestre (Fotó: ujpestfc.hu)

 

Várom a kihívásokat, figyelemmel követtem a csapat mérkőzéseit, tudom, milyen eredményeket értek el, kik és hogyan játszanak az együttesben. Biztosan szükségem lesz egy kis időre, mire ezt megszokom, de állok a dolgok elébe. Azért jöttem, hogy minél több örömet okozzunk a szurkolóknak, tudom, hogy most már nagyon ki vannak erre éhezve, úgyhogy várom az előttem álló feladatokat” – nyilatkozta Feczesin az Újpest hivatalos honlapjának.

A rutinos támadó Újpesten kezdte profi karrierjét, 2003 és 2005 között 48 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen 12 gólt szerzett.

A 33. életévét februárban betöltő, 11-szeres válogatott támadó a 2005–2006-os idény közben távozott az Újpesttől a Sopronba. Idehaza a Debrecen és a Videoton labdarúgója is volt, légióskodott Olaszországban (Brescia, Ascoli, Padova), játszott Dél-Koreában (Csonnam Dragons), majd a legutóbbi idényben a török másodosztályú Adanaspor játékosa volt.

Az Újpest csütörtökön már bejelentett egy rutinos érkezőt, a Debrecen korábbi csapatkapitánya, Szakály Péter szintén a Megyeri úton folytatja pályafutását.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Aron Bjarnason
(izlandi, Breidablik – Izland), Fadgyas Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Koszta Márk (Mezőkövesd), Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás), Szakály Péter (PAFC, szabadon igazolhatóként),Feczesin Róbert (Adanaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Katona Mátyás, Máté Zsolt
Kiszemeltek:Jonathan Heris (belga, PAFC, szabadon igazolható)
Távozók:Mijusko Bojovics (montenegrói, Kesla FK – Azerbajdzsán, szabadon igazolhatóként), Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Gundel-Takács Bence (Fehérvár), Nagy Dániel (Mezőkövesd), Theophilus Solomon (nigériai, Partizani Tirana – Albánia), Tischler Patrik (kispesti kölcsön után Kisvárda), Lacina Traoré (elefántcsontparti, CFR Cluj – Románia)
Kölcsönbe távozók: Szűcs Kristóf (Vác FC). Kooperációs kölcsön (Vác FC): Filipovics Marko, Hajnal Balázs
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Giorgi Beridze (grúz, KAA Gent – Belgium), Lukács Dániel (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik