Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Észak-Korea 24 éves versenyzője a nagojai viadal pénteki napján előbb szakításban teljesített 104 kilogrammot, két kilóval többet a nemzetközi szövetség (IWF) által e fogásnemben megállapított és ez év augusztus elsejétől élt alaprekordjánál. Lökésben – amelyben az úgynevezett world standard 131 kiló volt – 132, majd 134 kilogrammig jutott, összetettben pedig a 231 kilós „alapot” előbb 236, majd harmadik lökésgyakorlata nyomán 238 kilogrammra javította.
A 19 esztendős kínai Jang szakításban és összetettben ért el világcsúcsot a 61 kilósok között, ahol a world standard 107, 136 és 241 kg volt. Az első fogásnemben 112 kilogrammal győzött, majd 139 kilós lökésével összesítésben 251 kilóval szerezte meg az aranyérmet. Az észak-koreai Pak Dzsinhe a második fogásnemben ugyancsak 139 kilót teljesített, és „elcsente” a világrekordot, mivel Jangnál előbb bánt el ezzel a súllyal. Az észak-koreai 248 kilóig jutott, így ezüstérmesként zárt.
Előttük a nőknél a szintén észak-koreai Ri Szonggum írta át a világrekordlistát a 49 kilósoknál mindkét fogásnemében és összetettben egyaránt, míg a kínai He Jüe-csi a férfiak 65 kilogrammos súlycsoportjában szakításban produkált minden korábbinál jobb eredményt.

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Megalakult a Visegrádi Négyek Súlyemelő-szövetsége






