Újpest: fiatal kapus érkezett, legutóbb Nyíregyházán védett

2019.08.27. 16:03
Fiatal kapust szerződtetett az Újpest, a 23 éves Fadgyas Tamás a Nyíregyházától érkezett a Megyeri útra – jelentette be hivatalos honlapján a lila-fehér klub.

Fadgyas korábban állt a ZTE és az MTK alkalmazásában is, míg a legutóbbi idényben Nyíregyházán szerepelt, hét mérkőzésen védett az NB II-ben.

„Magyarország egyik legnagyobb múltú klubjához jönni nagy megtiszteltetés, ennek nagyon jó részese lenni. Első körben a második számú csapatnál kaphatok majd lehetőséget, de rendkívül motivál, hogy azért küzdjek, bemutatkozhassak idővel az élvonalban is. Jó a szakmai stáb, tetszenek a körülmények, így minden adott ahhoz, hogy egyre feljebb kerüljek” – mondta a szerződés aláírása után a klub hivatalos honlapján Fadgyas, aki a 34-es mezszámot választotta a lila-fehéreknél.

Az Újpest keretében Fadgyas Tamás a negyedik kapus Filip Pajovics, Banai Dávid és Gundel-Takács Bence után, de utóbbi labdarúgó minden bizonnyal távozik a Megyeri útról.

A lila-fehérek honlapja arról nem tesz említést, hogy Fadgyas mennyi időre kötelezte el magát a klubhoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Aron Bjarnason
(izlandi, Breidablik – Izland), Fadgyas Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Koszta Márk (Mezőkövesd), Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Katona Mátyás, Máté Zsolt
Kiszemeltek: –
Távozók: Mijusko Bojovics (montenegrói, Kesla FK – Azerbajdzsán, szabadon igazolhatóként), Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Nagy Dániel (Mezőkövesd), Theophilus Solomon (nigériai, Partizani Tirana – Albánia), Tischler Patrik (kispesti kölcsön után Kisvárda), Lacina Traoré (elefántcsontparti, CFR Cluj – Románia)
Kölcsönbe távozók: Szűcs Kristóf (Vác FC). Kooperációs kölcsön (Vác FC): Filipovics Marko, Hajnal Balázs
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Giorgi Beridze (grúz, KAA Gent – Belgium), Lukács Dániel (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
19 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46