Fehérvár: megoperálták a válogatott védőt, két hónap múlva térhet vissza

A székesfehérváriaknál 2016 óta futballozó, Európa-bajnokságot megjárt Fiola Attila ebben az idényben öt NB I-es és három Európa-liga-selejtezős mérkőzésen játszott. A Fehérvár tájékoztatása szerint Fiolának krónikus íngyulladás miatt kellett kés alá feküdnie.
| Fiola Attila: Az Eb óta bajlódom ugyanazzal a sérüléssel |
„Fiola Attilát kedden Barcelonában megműtötték. Az esetében nem egy konkrét sérülésről van szó, hanem egy krónikus, elhúzódó folyamat eredményeképpen kialakult íngyulladásról. Az előző szezonban hármas terhelést kapott játékosunk (bajnokság, Európa-liga és válogatott), de már ezt megelőzően is jelentkeztek ez irányú tünetei. Az elmúlt időszakban állandó kezelésre szorult, ezért kellett az operáció mellett dönteni. Azért a mostani időszakot választottuk, mert most veszítjük a legkevesebb időt, hiszen két hét szünet van a bajnokságban. Az artroszkópos térdműtét jól sikerült, jövő héten már elkezdheti a rehabilitációt, a teljes felépülés körülbelül hat-nyolc hetet vesz igénybe” – idézi a molfehervarfc.hu Dr. Kovács Tibor csapatorvost.
Marko Nikolics együttese öt forduló után egyedüli hibátlan csapatként vezeti az NB I tabelláját. Fiola rehabilitációja alatt többek között a Honvéddal, az Újpesttel, a DVSC-vel, a Mezőkövesddel és a Ferencvárossal is megmérkőzik a Fejér megyei gárda.

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira






