Felkészülés: a Fradi legyőzte a Paksot, a Fehérvár is nyert

2019.10.12. 14:45
null
A Fehérvár megszenvedett a Vasassal (Fotó: molfehervarfc.hu)
Eseménydús első negyedórát követően a Mol Fehérvár FC 2–1-re legyőzte a másodosztályú Vasast a válogatott szünetet kihasználva rendezett szombati felkészülési mérkőzésen. A Ferencváros szintén pályára lépett, Szerhij Rebrov csapata két góllal bizonyult jobbnak a Paksnál.

 

Az angyalföldiek már a 2. percben előnybe kerültek az NB I éllovasa ellen, Kleisz Márk remek lövése után a labda a lécről Szedlár Zoltán elé pattant, aki közelről nem hibázott (1–0). A Fehérvár nem esett össze, és már három perccel később érkezett a válasz Funsho Ibrahim Bamgboye révén, sőt, nem sokkal később már Marko Nikolics csapatánál volt az előny: Ivan Petrjak éppen Bamgboyétől kapott remek labdát, majd a bal felsőbe lőtt (1–2).

A szünet után kétszer is közel állt az egyenlítéshez a második félidőben mezőnyfölényben futballozó Vasas, ám újabb gól nem született.

A Kisvárda a Fehérvárral ellentétben nem bírt NB II-es ellenfelével, a Nyíregyháza Busai Attila 90. percben szerzett szabadrúgásgóljával 1–0-ra nyert.

A délután folyamán a Ferencváros is pályára lépett, s bár a gárda több válogatott játékosát is nélkülözte, így is erős összeállításban vette fel a harcot a Pakssal. A rendhagyó módon háromszor harminc perces összecsapáson Tokmac Nguen kezdte meg a gólgyártást, majd Olekszandr Zubkov duplázott, a Paks erejéből csupán a szépítésre telt Szabó János révén (3–1).

NB I-ES CSAPAT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Vasas FC (NB II)–Mol Fehérvár FC 1–2 (1–2)

Vasas: Bősz – Terbe (Medgyesi, 85.), Szivacski, Viczián (Vékony, a szünetben), Hajdú, Lakatos – Kovács M. (Rétyi, 85.), Szatmári (Köböl, 72.), Kleisz (Daróczi, 62.) – Szedlár (Tóth L., 72.), Király B. (Torghelle, 62.)
Fehérvár: Kovács D. – Nego, Tamás O., Elek Á., Major M. – Bamgboye, Hadzic, Pantics, Milanov – Petrjak, Zsóri
Gólszerző: Szedlár (2.), ill. Bamgboye (5.), Petrjak (12.)
Forrás: vasasfc.hu, molfehervarfc.hu

Kisvárda–Nyíregyháza Spartacus (NB II) 0–1 (0–0)
Kisvárda:
Felipe (Zöldesi) – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Hej (Szőr) – Lucas (Cukalasz), Protics (Baranyai Á.) – Hugo Seco (Gosztonyi), Bumba, Sassá (Atamasz) – Tischler (Gyüre T.)
Nyíregyháza: Csorvási –Talabér (Motkó), Fodor F., Pejovics, Svedjuk – Sztaroszta (Busai), Cenaj (Ötvös B.), Szekszárdi (Végső), Tóth Á. (A. Kovác) – Szinanovics (Kártik), Hornyák (Tóth B.)
Gólszerző: Busai (90.)
Forrás: kisvardafc.hu

Ferencváros–Paksi FC 3–1
FTC:
Gróf – Szerető, Haratin, Frimpong, Heister – Ihnatenko – Zubkov, Isael, Skvarka, Nguen – Boli. Csereként pályára lépett: Szécsi, Wilmots, Szihnyevics, Priskin, Szűcs
Paks: Rácz – Osváth, Poór, Fejes, Szabó J. – Papp, Balogh B., Windecker, Fejős – Könyves, Remili
Gólszerző: Nguen (12.), Zubkov (30., 63.), ill. Szabó J. (72.)
Forrás: fradi.hu

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Budapest Honvéd–Topolya (szerb I.) 0–2
Kaposvári Rákóczi–NK Osijek (Eszék, horvát I.) 0–4
Slaven Belupo (Kapronca, horvát I.)–Zalaegerszegi TE FC 1–2
Diósgyőri VTK–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovák I.) 1–1

Bővebben itt olvashat a pénteki meccsekről!

Legfrissebb hírek

Bognár György: Mondtam a fiamnak, álljon ki az esőre, legalább akkor nő egy kicsit, azonban azt felelte, a családban így is ő a legmagasabb…

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 08:55

Tóth Milán a rácson túliakkal is ünnepelt, gyerekek a lelátón – ilyen volt a Vasas–Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 17:34

Hiába Tóth Milán gólja, a Vasas nem bírt a Kisvárdával

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 16:35

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Gyerekek előtt nyerhetnek a hétvégén az angyalföldi futballisták

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 07:08

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22