DVTK: albán válogatott védő az első téli szerzemény – hivatalos

R. B.R. B.
2019.12.19. 11:32
A labdarúgó NB I-ben a 9. helyen telelő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette Hysen Memolla szerződtetését.

A 27 esztendős albán balhátvéd háromszor szerepelt hazája válogatottjában, legutóbb 2018 márciusában lépett pályára címeres mezben. Ősszel októberben és novemberben is meghívót kapott, de nem kapott lehetőséget az Európa-bajnoki selejtezőkön.

Memolla Albániában született, ám Olaszországban nevelkedett, ahol alacsonyabb osztályú együttesekben futballozott. A 2015–2016-os idényben kölcsönben a szlovén élvonalban szerepelt, majd 2016 nyarán a Hajduk Split szerződtette. Idén nyáron a Serie B-s Salernitanától a finn KPV-hez írt alá, ám az idény végén lejárt a szerződése.

„Nagyon örülök, hogy tagja lehetek a DVTK-családnak – idézi a dvtk.eu Hysen Memollát. – Ígérem, hogy a legjobb tudásom szerint segítem a klubot, hogy elérje a kitűzött céljait. A vasárnapi szezonzáró mérkőzést a lelátóról szurkoltam végig, csodálatos ez a stadion, fantasztikus a szurkolótábor. Bízom benne, hogy sok boldog pillanatot élünk át együtt.”

„Nagyon örülök, hogy Hysen Memolla hozzánk szerződött, hiszen személyében a védelem bal oldalára olyan labdarúgót tudtunk igazolni, aki nagyon agresszív, igazi párharckereső játékos és hatékonyan tudja támogatni a szélen a támadásokat – nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Olasz és albán állampolgársággal is rendelkezik, és már háromszoros albán válogatottnak mondhatja magát. Átigazolása előtt a teljesítményét nemcsak a videoelemzések alapján térképeztük fel, hanem sikerült egyéb információkat is begyűjteni róla, hiszen a Hajduk Splitben játékostársa volt Mirko Ivanovszki és Futács Márkó is. A Finnországban mutatott játékával kapcsolatban Árki Gábor volt a segítségünkre, aki korábban játszott ott, és a kapcsolatai révén utána tudtunk érdeklődni. Mindenki megerősítette azokat az információkat, amik a videók alapján megfogalmazódtak bennünk is. Mindenképpen erősítés lesz a számunkra.”

Legfrissebb hírek

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Gróf Dávid: A futball még mindig a szerelmem

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 09:04

Súlyos sérülést szenvedett az NB II-es DVTK védője – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2026.10.07. 23:08

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38