Mezőkövesd: Molnár távozhat – a DVTK az érdeklődők között

2019.12.21. 09:08
null
Molnár Gábor (jobbra) legutóbb októberben, a Mol Fehérvár ellen lépett pályára az NB I-ben (Fotó:)
Molnár Gábor keveset játszott ősszel a dobogós Mezőkövesdben, s elképzelhető, hogy tavasszal már máshol futballozik.

 

Mi lesz Molnár Gáborral?

Aligha kétséges, ő a jelenlegi NB I egyik legtechnikásabb támadó középpályása, ám a számok nem hazudnak: az ősszel csupán két bajnokit játszott végig a Mezőkövesd színeiben. Még augusztus 10-én Kaposváron (2–1-re nyert a Kövesd), majd az Újpest ellenit október 5-én (akkor is 2–1-re nyert a borsodi csapat). Ezenkívül kétszer kezdett, háromszor becserélték, ezeken a meccseken összesen 241 percet, két és fél mérkőzésnyi időt töltött a pályán. Nem sok – tőle biztosan nem. Az is igaz, hogy sérülések hátráltatták, jóllehet arról is lehetett hallani, nem fér be a dobogós helyen telelő Mezőkövesd csapatába, Kuttor Attila együttese nélküle is remekül teljesített az ősszel…

Mi lesz Molnár Gáborral?

„Egyelőre mi sem tudjuk – mondta Tóth László, a Mezőkövesd Zsóry sportigazgatója. – Az nem kérdés, hogy nemcsak a klub, az egész magyar futball nagy értékéről van szó, vétek lenne elherdálni. Szeretnénk olyan megoldást találni, amely megfelel a Mezőkövesdnek és neki is. Az sem titok, hogy többen érdeklődtek már, van-e olyan konstrukció, amelynek keretében részben vagy teljesen megválnánk tőle – ezt meg kell beszélnünk. Még az ünnepek előtt leülünk Tállai András elnök úrral, Kuttor Attila vezetőedzővel és a játékossal, hogy minél előbb kiderüljön, hogyan alakul a folytatás. Senkinek sem jó a bizonytalanság, a Gábor után érdeklődő kluboknak sem, ezért szeretnénk minél előbb pontot tenni az ügy végére.”

Mi lesz Molnár Gáborral?

Úgy tudjuk, a Miskolc közelében felcseperedő 25 esztendős futballista iránt a másik borsodi klub, a DVTK is érdeklődik, és több NB I-es és NB II-es egyesület is szívesen látná.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41