NB I: a Honvéd és az Újpest futballistái is sütit árulnak

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2019.12.12. 18:48
null
Gazdag Dániel, Szijjártó-Nagy Szilvia és Kabát Péter Európa legszebb karácsonyi vásárában (Fotó: Micheller Szilvia)
A szombati Honvéd–Újpest bajnoki másnapján a két csapat futballistái közösen árulnak süteményeket az autizmussal élők megsegítésére.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány – a hagyományokhoz híven – az idén is megrendezi az Adventi Süti Shopot, amelyre december 14-én és 15-én kerül sor az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvény keretén belül, amelyet nemrégiben egyébként Európa legszebb karácsonyi vásárának választottak meg.

A jótékonysági sütivásáron az odalátogatók mások mellett olyan ismert hazai művészektől, közéleti szereplőktől, sportolóktól vásárolhatják meg a karácsonyi édességeket, mint Caramel, Till Attila, Rúzsa Magdi, Járai Márk vagy Jakabos Zsuzsanna. A hírességek óránként váltják majd egymást a shopban, szombat 12 órától vasárnap 20 óráig. Az alapítvány az eladott süteményekből befolyt összeget teljes egészében az első Autista Mintaház – Fejlesztő és Módszertani Központ megvalósulására kívánja fordítani.

A sütivásáron futballisták is szerepet vállalnak: csütörtökön Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnöke – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felesége –, Kabát Péter volt válogatott labdarúgó, az Újpest FC sportkoordinátora, illetve a sérüléséből lábadozó kispesti labdarúgó, Gazdag Dániel társaságában jelentette be a Szent István-bazilika előtti karácsonyi vásáron, hogy a szombati Honvéd–Újpest NB I-es bajnoki mérkőzés másnapján a két fővárosi együttes játékosaitól is lehet majd süteményeket vásárolni.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány jelvénye (Fotó: Micheller Szilvia)
Az Együtt az Autistákért Alapítvány jelvénye (Fotó: Micheller Szilvia)

 

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
14 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Az FTC és a Honvéd kifizeti a Csíkszereda bírságát

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 18:53

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01
Ezek is érdekelhetik