DVTK: megegyeztek a Mezőkövesd támadójáról

P. K./T. I.P. K./T. I.
2020.01.22. 14:41
null
Molnár Gábor Miskolc felé veszi az irányt (Fotó: Meder István/NS archív)
A Nemzeti Sport Online mezőkövesdi forrásból úgy értesült, hogy megszületett a megállapodás a klubok között, így az ősszel csupán hat bajnokin pályára lépő Molnár Gábor a Diósgyőrben folytathatja pályafutását.

Már decemberben beszámoltunk róla, hogy a 25 esztendős Molnár iránt több NB I-es és NB II-es klub is érdeklődik, s Mezőkövesden nem ragaszkodnak a maradásához.

Az ősszel csupán két bajnokit játszott végig a Mezőkövesd színeiben. Még augusztus 10-én Kaposváron (2–1-re nyert a Kövesd), majd az Újpest elleni meccsen, október 5-én (akkor is 2–1-re nyert a borsodi csapat). Ezenkívül kétszer kezdett, háromszor becserélték, ezeken a meccseken összesen 241 percet, két és fél mérkőzésnyi időt töltött a pályán.

Lapunk úgy tudja, az elhúzódó tárgyalássorozat lezárult, a DVTK és a Kövesd megállapodott egymással, így a miskolciak hamarosan hivatalosan is bejelenthetik a támadó érkezését.

Molnár Miskolcon született, ugyanakkor a DVTK-ban még sosem szerepelt. Felnőttkarrierje során a BTE Edelény, a Kazincbarcika, a Tiszaújváros, az Ózd és a Puskás Akadémia szerelését viselte a Mezőkövesdé mellett.

Szintén a DVTK-val kapcsolatos hír, hogy Feczkó Tamás keretéhez próbajátékosként csatlakozott az ukrán U-válogatott Makszim Rizje. A dvtk.eu tájékoztatása szerint a középpályás szerződtetéséről később születhet döntés.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: José Ricardo Cortés (kolumbiai, Club Destroyer's – Bolívia), Hysen Memolla (albán, KPV – Finnország), Molnár Gábor (Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők: Egerszegi Tamás (Paks), Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
A nyáron érkezik, de már bejelentették:
Hegedűs János (Puskás Akadémia)
Kiszemeltek: Makszim Rizje (ukrán, FC Kosice – Szlovákia)
Távozók: Martin Juhar (szlovák), Yannick Ndzoumou (kameruni), Ismaila Ousman (kameruni), Prosser Dániel (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Zsolnai Richárd (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:–
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bacsa Patrik (Újpest), Boros Gábor, Branko Mihajlovics (szerb), Ivánka Patrik, Óvári Zsolt (Mezőkövesd, próbajáték), Szabó Bence, Ternován Patrik (Mezőkövesd, próbajáték), Tóth Barnabás
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
5 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:52

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23