NB I: Bertust és Molnár Gábort is szívesen látnák Pakson

2020.01.04. 10:07
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks vezetőedzője szerint nem lesz könnyű versenyképesen tartani a Tolna megyei klubot, amely a továbbiakban is törekszik arra, hogy csak magyar labdarúgókat foglalkoztasson.

„Mivel a riválisok is erősítenek, nálunk is kell a vérfrissítés. A Paks, ugyebár, kizárólag magyar futballistákat foglalkoztat, amit a magam részéről örömtelinek tartok, ugyanakkor vezetőedzőként kalkulálnom kell azzal is, hogy szűk a magyar piac. Hogy csak egy példát említsek: kerestem egy, a húszas évei közepén járó jól cselező középpályást – sajnos nem találtam” – mondta a Nemzeti Sportnak Osztermájer Gábor. „Mivel a riválisok is erősítenek, nálunk is kell a vérfrissítés. A Paks, ugyebár, kizárólag magyar futballistákat foglalkoztat, amit a magam részéről örömtelinek tartok, ugyanakkor vezetőedzőként kalkulálnom kell azzal is, hogy szűk a magyar piac. Hogy csak egy példát említsek: kerestem egy, a húszas évei közepén járó jól cselező középpályást – sajnos nem találtam” – mondta a Nemzeti Sportnak Osztermájer Gábor.

A szerződését pénteken az idény végéig meghosszabbító szakember ugyanakkor már neveket is mondott.

„Boldogan fogadnám, ha Bertus Lajos visszatérne Paksra, ha minden igaz, erre van is esély, és Molnár Gábort is szívesen látnám, csakhogy tudomásom szerint érte a Diósgyőr is bejelentkezett, ráadásul ő borsodi legény. Gyaníthatóan nála is számít a kötődés, miként nálam is” – mondta Osztermájer, aki szerint szükség lenne Pakson a fiatalításra, mert kiöregedőben a keret, de drasztikus változásra tavasszal még nincs esély, hiszen az elsődleges cél a bennmaradás kiharcolása.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08