NB I: lett válogatott futballistát szerződtetett a Kaposvár

2020.01.09. 16:59
null
Igors Tarasovs (jobbra) egy 2018-as válogatott mérkőzésen (Fotó: AFP)
Kétszeres lett bajnok és kétszeres lett kupagyőztes labdarúgót szerződtetett a Kaposvár: a védekező középpályásként és belső védőként is bevethető, lett válogatott Igors Tarasovsot – tudtuk meg az NB I utolsó helyén telelő csapat hivatalos honlapjának csütörtöki híréből.

A 32. életévében járó, 28-szoros A-válogatott Igors Tarasovs az őszi szezont még a lett Spartaks Jurmala kötelékében töltötte, csapatával az 5. helyen zárta a bajnokságot.

Tarasovs légióskodott Fehéroroszországban, Lengyelországban, Törökországban és Azerbajdzsánban, legnagyobb sikereit azonban hazájában érte el: a Skontóval (2010) és a Ventspilsszel (2013) is lett bajnok lett, a két kupagyőzelmét utóbbi csapattal érte el.

A lett futballista a kaposváriak törökországi edzőtáborában győzte meg teljesítményével a szakmai stábot – írja a Rákóczi honlapja.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC-NÉL
Érkezők: Igors Tarasovs (lett, Spartaks Jurmala – Lettország)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Vanja Markovics (szerb), Tóth Gergely Csaba (Ajka), Aljosa Vojnovic (horvát, befejezte a pályafutását)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tömösvári Bálint (Bp. Honvéd, onnan ETO FC Győr)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
5 órája

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
5 órája

Tóth Alex Kelet-Közép-Európa második legdrágábban eladott játékosa, Redzic 10., Varga 12. a listán

Légiósok
2026.02.20. 11:42

A ZTE bejelentette a PSG akadémiáján nevelkedő támadó érkezését

Labdarúgó NB I
2026.02.20. 10:26

Zsóri Dániellel erősített a Kozármisleny, Banó-Szabó már most a Vasasé lett – így zárult a piac az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.18. 14:32

Az NB III-as Gyirmót FC Győr megvásárolta a másodosztályú Szeged belső védőjét

Labdarúgó NB II
2026.02.18. 14:01

Hoppá! A PSG-ből induló francia U-válogatott támadó érkezett a ZTE-hez – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.02.18. 13:18

NB III: a Tiszafüred Újpestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Tiszakécskéről is igazolt

Labdarúgó NB II
2026.02.18. 10:48
Ezek is érdekelhetik