Paks: Hazatértem – egy év után újra zöld-fehérben a labdarúgó

K. Zs.K. Zs.
2020.01.07. 18:52
null
Bertus Lajos és Haraszti Zsolt, a paksiak ügyvezetője (Fotó: paksifc.hu)
A Paks szerződtette két korábbi játékosát, Bertus Lajost és Szakály Dénest – derült ki az NB I 10. helyén telelő tolnaiak hivatalos honlapjának kedd délutáni híréből.

 

A 29 éves Bertus Lajos 2014 júliusától tavaly januárig volt a paksiak játékosa, akkor Borsodba igazolt, és 15 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesdben – ezek közül csak három esett az elmúlt őszre.

„Úgy érzem, kimondhatom, hazatértem – idézi a klubhonlap a három és fél évre aláíró Bertust. – Szeretettel jöttem, hiszen a szívem mindig is a Paksé volt. Itt nemcsak én, az egész családom otthonra talált, valamint nagyon jólesett, hogy mindenki szeretettel fogadott. Ami a pályát illeti, az őszi eredményeknél véleményem szerint is sokkal több van a csapatban. Természetesen tavasszal már én is azon leszek, hogy ez ki is jöjjön.”

Az ősszel az NB II-es Siófokban futballozó Szakály Dénes – aki 234 élvonalbeli mérkőzése közül 74-et a Paksban játszott (2015–2018) – másfél évre írt alá.

„Akárcsak Bertus Lajos, én is úgy érzem, hazaérkeztem, és nagyon vártam már ezt a pillanatot. Bízom benne, hogy nem fogok csalódást okozni. Amikor legutóbb itt voltam, az Európa-ligában való indulásért harcoltunk, most is így tervezem, de előbb tavasszal meg kell erősödnünk” – idézi a klubhonlap a 31 éves középpályást.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bertus Lajos (Mezőkövesd), Szakály Dénes (Siófok)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
–
Kiszemeltek: Molnár Gábor (Mezőkövesd)
Távozók:
–
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Fejes András (Bp. Honvéd), Remili Mohamed, Simon Ádám

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41