Újpest: szlovák középpályás érkezett – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.31. 12:57
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Jakub Sedláceket. 

A 21 éves utánpótlás-válogatott játékos szabadon igazolhatóként érkezett a lila-fehérekhez. A garamszentkereszti FK Pohronie csapatában ebben az idényben 13 bajnokin kapott játéklehetőséget a szlovák élvonalban, összesen 886 percet játszott, de nem maradt Radványi Miklós csapatában.

„Tudom, hogy Magyarország egyik legnagyobb együttese az Újpest, nagy hagyományokkal, rengeteg trófeával. Tudom, hogy nagy nyomás alatt leszek, hogy egy ilyen egyesület színeiben fogok pályára lépni, de bízom benne, hogy megfelelek majd az elvárásoknak” – fogalmazott a játékos az Újpest FC honlapjának.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Bacsa Patrik (Diósgyőr), Andreias Calcan (román, FC Viitorul Constanta – Románia), Jakub Sedlácek (szlovák, FK Pohronie – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Corso Moussa Traoré (guineai, Vasalunds IF – Svédország)
Kölcsönből visszatérők: Novothny Soma(Puszan IPark – Dél-Korea)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Fadgyas Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Feczesin Róbert (Vasas), Kovács Lóránt (romániai, Sepsi OSK – Románia), Rosy Lubaki (Kongói DK-beli, szabadon igazolható), Karol Mészáros (szlovák, SK Dynamo Ceske Budejovice – Csehország), Bojan Szankovics (montenegrói, Irtis Pavlodar – Kazahsztán)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Litauszki Róbert (érdeklődik iránta: Vasas), Koszta Márk (érdeklődik iránta: Vasas), Zsótér Donát
Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 10:36

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 08:50

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 14:26

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Ahogy azt Révész Attila előre jelezte, máris megvan a Kisvárda első téli érkezője

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 16:55

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51
Ezek is érdekelhetik