Honvéd: még ma bejelenthetik Ugrai érkezését Kispesten

T. I./Cs. A.T. I./Cs. A.
2020.02.10. 07:20
null
Az ötszörös válogatott Ugrai Roland minden jel szerint hazatér (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport információi szerint minden fontos kérdésben egyezségre jutottak, így a Budapest Honvéd még ma bejelentheti az ötszörös magyar válogatott Ugrai Roland érkezését. A 27 esztendős támadó személyes okokra hivatkozva, közös megegyezéssel bontott szerződést előző klubjával, az Atromitosszal.  

 

Már február elején jeleztük, a Honvéd szeretné meggyőzni Ugrait, hogy Kispesten folytassa a pályafutását. A játékos a Mezőkövesd elleni bajnokit személyesen tekintette meg a Hidegkuti Nándor Stadionban. Ezt követően viszont pár napra elcsendesedett a történet. Bár a játékos személyesen nem erősítette meg, több forrásból is arról lehetett hallani, Ugrai inkább légiósként képzeli el a jövőjét.

A Honvéd azonban kellően kitartó volt, és ma akár már be is jelentheti a korábbi Haladás-, Ferencváros- és DVTK-játékos érkezését.

Ugrai másfél év alatt 28 tétmérkőzésen ötször volt eredményes az Atromitosznál. Bajnokin legutóbb január 4-én, kupamérkőzésen 14-én szerepelt a csapatban, de egyik találkozót sem játszotta végig.

*TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Hidi Patrik (Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mayron George (Costa Rica-i, FC Midtjylland – Dánia, legutóbb kölcsönben Valerenga – Norvégia)
**Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
***Kiszemeltek: Fejes András (Paks), Anel Hadzic (bosnyák, Fehérvár), Nico Olsak (argentin-izraeli, Maccabi Netanya – Izrael), Ugrai Roland (szabadon igazolható, legutóbb Atromitosz – Görögország)
****Távozók: Enisz Ben-Hatira (tunéziai-német, Karlsruhe – Németország), Hegedűs Márk (Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként),Vadócz Krisztián (CA Penarol – Uruguay, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Lukács Dániel (Tiszakécske), Temesvári Attila (Tiszakécske), Tömösvári Bálint (kaposvári kölcsön után ETO FC Győr)
**Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Egerszegi Tamás (Paks, onnan Diósgyőr), Vladislav Kulacs (ukrán, Sahtar Doneck, onnan Vorszkla Poltava – mindkettő Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kálnoki-Kis Dávid (Paks), David N'Gog (francia)

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
34 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
1 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25