Honvéd: újabb játékost adtak kölcsön az Ajkához

2020.02.19. 14:49
null
Kovács Nikolasz Ajkán bizonyíthat tavasszal (Fotó: honvedfc.hu)
Kovács Nikolasz ősszel még a kooperációs kölcsön keretein belül szerepelt Ajkán. Az NB II-es klub most hivatalosan is kölcsönvette az idény végéig. Kovács a Honvéd tizedik futballistája lett, aki 2020 tavaszán kölcsönben egy másik együttesnél bizonyíthat.

 

„Az átigazolási időszak végeztével eldőlt, tíz labdarúgónk futballozik majd kölcsönben a tavaszi szezon során, aminek célja, hogy fiatal tehetségeink minél több játéklehetőséghez jussanak, tovább fejlődjenek és még jobb labdarúgóként térjenek majd vissza Kispestre” – olvasható a honvedfc.hu-n.

Ősszel is kölcsönjátékos volt Csaba Dániel (Ajka), Erdélyi Botond (Tiszakécske), Herjeczki Kristóf (Gyirmót), Májer Milán (Gyirmót), Soltész Dominik (Ajka), Tömösvári Bálint (Kaposvár), akik közül Csaba visszatért az NB III-as együtteshez, míg Tömösvári Győrben szerepel tavasszal, a kooperációs megállapodás keretén belül ősszel Ajkán játszó Stoiacovici Dávid pedig távozott Kispestről és az Ajkához igazolt.

A fentiekhez csatlakozik a Tiszakécskén szereplő Lukács Dániel, Temesvári Attila duó, valamint Kovács Nikolasz, aki ősszel a két klub közötti kooperációs megállapodás keretén belül, míg tavasszal kölcsönjátékosként játszik az Ajkában. Mellettük – az őszi szezonhoz hasonlóan – Stephen Adayilo a szlovákiai Komárno, míg Raul Palmes a romániai FK Csíkszereda színeiben futballozik tavasszal is.

*TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Hidi Patrik (Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland (Atromitosz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mayron George (Costa Rica-i, FC Midtjylland – Dánia, legutóbb kölcsönben Valerenga – Norvégia)
**Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
***Kiszemeltek:
****Távozók: Enisz Ben-Hatira (tunéziai-német, Karlsruher SC – Németország, szabadon igazolhatóként), Hegedűs Márk (Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), David N'Gog (francia, Zalgiris Vilnius – Litvánia, szabadon igazolhatóként), Tomori Zoltán (a Honvéd II-ből Újpest FC), Vadócz Krisztián (CA Penarol – Uruguay, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Kovács Nikolasz (Ajka), Lukács Dániel (Tiszakécske), Temesvári Attila (Tiszakécske), Tömösvári Bálint (kaposvári kölcsön után ETO FC Győr)
**Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Egerszegi Tamás (Paks, onnan Diósgyőr), Vladisulav Kulacs (ukrán, Sahtar Doneck, onnan Vorszkla Poltava – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
23 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24