NB I: folytatódik Miskolc és a DVTK együttműködése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.06. 17:28
Egy évre szóló együttműködési megállapodást kötött pénteken a miskolci önkormányzat, a Miskolc Holding és a DVTK labdarúgócsapatát működtető Diósgyőr FC Kft., a társaság 108 millió forint szponzorálási pénzt kap Miskolctól.

Veres Pál, Miskolc polgármestere az aláírást követően azt mondta: bár korábban voltak feszültségek a város és a DVTK-t működtető társaság között, ez már megszűnt.Veres Pál, Miskolc polgármestere az aláírást követően azt mondta: bár korábban voltak feszültségek a város és a DVTK-t működtető társaság között, ez már megszűnt.

Úgy fogalmazott: a DVTK több mint egy csapat, meghatározó, közösségformáló erő a város életében, nem létezhet miskolci sportélet DVTK nélkül, és a DVTK sem létezhet Miskolc nélkül. Szavai szerint Diósgyőr olyan értéke a városnak, amelyet erősíteni kell.

A városvezetés elkötelezett a DVTK mellett, ezért az önkormányzat teherbíró képességének megfelelően igyekszik minél hatékonyabban és aktívabban szerepet vállalni annak érdekében, hogy megfelelő színvonalon biztosítsa a DVTK-nál folyó sportszakmai munka, utánpótlás-nevelés és közösségformálás fenntartását – mondta. Veres Pál hozzátette: a jövőben közösen fogják megvizsgálni az együttműködés konkrét területeit, és a megfelelő támogatási formákat, lehetőségeket.

Tamás Gábor, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője arról szólt, hogy Miskolc és az 1910-ben alakult diósgyőri klub összeforrt, a várossal konstruktív az együttműködés, amely tovább folytatódik, „nem létezik miskolci sport Diósgyőr nélkül, a DVTK nagyon fontos része Miskolcnak”.

Legfrissebb hírek

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13

Felkészülési meccsek: kikapott a Diósgyőr és az ETO, ikszelt a Paks és a Szpari

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 15:08

Iráni érdeklődés a DVTK válogatott játékosa iránt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 08:36

NS-infó: a DVTK megegyezett a paksi támadó szerződtetéséről

Labdarúgó NB I
2026.01.02. 21:22

Szalai Gábor gólja után miskolci győzelemmel zárta az évet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 21:55

„Az én életembe egy bajnoki arany bőven beleférhet” – Hosszú Kávé Hollósy Andrással

Képes Sport
2025.12.19. 13:27

Két meccsen hat pont Markgráf Ákos vágya

Labdarúgó NB I
2025.12.13. 13:32
Ezek is érdekelhetik