Honvéd: a járvány miatt csúszik a játékos operációja

Vágólapra másolva!
2020.04.16. 10:21
A koronavírus-járvány miatt nem lehet megoperálni Banó-Szabó Bencét, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd tehetséges középpályását – olvasható a klub hivatalos honlapján, a honvedfc.hu-n.

Mint ismert, a piros-feketék játékosa március 15-én,a csapat edzésén sérült meg,a vizsgálatok során pedig kiderült, elszakadt a keresztszalag a térdében, ami miatt mintegy féléves kihagyás vár rá.a csapat edzésén sérült meg,a vizsgálatok során pedig kiderült, elszakadt a keresztszalag a térdében, ami miatt mintegy féléves kihagyás vár rá.

Igen ám, de egy nappal később az MLSZ felfüggesztette az NB I küzdelmeit, a koronavírus-járvány miatt pedig azóta sem tudták megoperálni Banó-Szabó Bence térdét.

A helyzethez képest jól vagyok.Egyelőre nem is tudom, hogy mikor kerülhet sor a beavatkozásra, de egész jól kezelem ezt a szituációt. Hajdu Attila gyógytornásszal rengeteget dolgozunk, videós gyakorlásokat tart nekem, elkezdtem biciklizni, kocogni, szerencsére tudok mozogni. Az a cél, hogy a térd körüli izmokat minél jobban megerősítsük, ami segíthet abban, hogy a műtét után gyorsabb legyen a rehabilitáció. Időnként még vannak fájdalmaim, tegnap este például hason feküdtem, és elkezdett szúrni, de szerencsére nincs nagy baj.”

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik