Fehérvár: Engedjék meg, hogy a futballra koncentráljak – Rus

K. T. I.K. T. I.
2020.05.18. 11:50
null
Adrian Rus cáfolta, hogy el akarna igazolni (Fotó: molfehervarfc.hu)
Adrian Rus, a Mol Fehérvár légiósa a klub hivatalos honlapján reagált az elmúlt napokban az esetleges klubváltásával kapcsolatban megjelent hírekre. A román válogatott futballista kijelentette, senkivel sem beszélt távozásról, és nem is tervezi, hogy elhagyná a Vidit.

„Pénteken a csapattársak kérdezték, hogy mit nyilatkoztam, hiszen megint a távozásomról írnak. Elolvastam a híreket, és bár láttam olyan írást is, amely korrekt módon állt hozzám, azért a biztonság kedvéért szeretnék olyan röviden és világosan fogalmazni, amennyire csak lehet: nem beszéltem mostanában sem magyar, sem román újságíróval – igaz, az eredeti, romániai forrás sem szó szerint idéz engem –, nem szeretnék távozni, azon dolgozom az edzéseken, hogy a sérülésem után minél gyorsabban formába lendüljek és bekerüljek a csapatba” – idézte Adrian Rust a molfehervarfc.hu.

„Ez természetesen a szakmai stáb döntése lesz, de én mindent megteszek azért, hogy lehetőséget kapjak a folytatásban. Egy-egy lejátszott meccs után továbbra is szívesen állok a sajtó rendelkezésére, de kérem, hogy valótlanságokat ne terjesszenek rólam, ne keltsék körülöttem az egyébként soha nem létező feszültséget, engedjék meg, hogy a futballra koncentráljak” – mondta a román válogatottnál is számításba vett hátvéd.

Legfrissebb hírek

NB I: kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
30 perce

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
17 órája

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
20 órája

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 20:51

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 13:09

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12
Ezek is érdekelhetik