Honvéd: az MTK gólerős középpályása érkezhet a nyáron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.05.14. 11:31
null
Vass Patrik (balra) 13 év után távozhat az MTK-tól (Fotó: Meder István, archív)
Vass Patrik tizenhárom év után hagyhatja el az NB II-ből az élvonalba visszajutó MTK-t – a futballista épp a kék-fehérek következő Magyar Kupa-ellenfeléhez, a Honvédhoz tart.

 

Könnyen lehet, hogy Vass Patrik a nyáron távozik az MTK Budapesttől. A vezetők nem tárgyaltak a folytatásról a labdarúgóval, minimális tehát az esély arra, hogy marad a kék-fehéreknél.

Információnk szerint a június 30-án szabaddá váló játékos iránt több klub is érdeklődik, de nem lenne meglepő, ha a 27 éves labdarúgó Kispesten kötne ki. Az NB I-ben eddig 98 mérkőzésen pályára lépő játékos – ha valóban távozik másfél hónap múlva a Hungária körútról – a Sándor Károly Akadémián töltött időszakkal együtt összesen 13 év után hagyhatja el a klubot (tegyük hozzá, hogy közben két és fél évig – 2015 februárja és 2017 júniusa között – más klubnál szerepelt, fél évet a Vasasnál játszott kölcsönben, majd két évig a Gyirmót FC Győr labdarúgója volt – a szerk.).

Vass Patrik ősszel remekelt az NB II-es MTK-ban, hat gólig jutott, rendre kezdőként kapott szerepet, de a tavaszi idény elején elszakadt a vádlija, s nem verekedte vissza magát a csapatba. Bár az NB II-nek vége szakadt, az MTK-ra még legalább két összecsapás vár ebben az idényben: jövő hét szombaton a Bp. Honvédot fogadja a Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán, majd három nappal később következik a visszavágó idegenben (a helyszín egyelőre nem ismert). Lehetséges tehát, hogy Vass a következő klubja ellen léphet pályára.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08