MLSZ: augusztus 8-án rajtolhat az NB I következő idénye

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 14:30
null
Augusztus 8-án kezdődhet a következő idény az élvonalban (Fotó: Török Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetség tervei szerint augusztus 8-án kezdődhet az élvonalbeli bajnokság 2020–2021-es idénye – értesült a Nemzeti Sport.

 

A koronavírus-járvány az összes európai futballbajnokságra hatással volt, továbbra is sok a kérdőjel, több helyen még a jelenlegi idényt sem folytatták.

Lapunk értesülése szerint az MLSZ úgy tervezi, hogy az élvonal küzdelmeiaugusztus 8-án, a másodosztályéiaugusztus 2-án kezdődhetnek, míg az átigazolási időszakot kitolnák szeptember 22-ig. Az NB III a másodosztályhoz hasonlóan szintén augusztus 2-án kezdődhet.

Mint ismert, az NB II 2019–2020-as kiírása már idő előtt véget ért, az MTK Budapest és a Budafok jutott fel az első osztályba. Az NB I a jelenlegi tervek szerint június 27-én, szombaton ér véget.

Ami az európai labdarúgást illeti, az UEFA még nem határozott a következő idény versenynaptáráról.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
5 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik