Újpest: búcsú 2413 nap után; Storck klubtörténelmet írna a DAC-cal

S. T. J.S. T. J.
2020.06.01. 22:35
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Távozik posztjáról a labdarúgó NB I legrégebben hivatalban lévő vezetőedzője: Nebojsa Vignjevics 2413 napig volt a lila-fehérek szakvezetője. Ez idő alatt kétszer nyert Magyar Kupát és egyszer Szuperkupát az együttessel, amely azonban jelenleg hajszálra van a kieső helytől. A szerb tréner a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúban elmondta: két hónappal ezelőtt már volt egy fajsúlyos beszélgetése Roderick Duchatelet-vel, s már akkor is mondta a tulajdonosnak, itt az idő a váltásra. A belga üzletember azonban azt felelte, nem áll még készen arra, hogy új vezetőedző után nézzen.

A szerdai labdarúgó Magyar Kupa-döntő előtt megszólaltattuk mindkét együttes kapusát. A mezőkövesdi Szappanos Péter arról mesélt, hogy hat éve még egy NB III-as csapat kispadján ült, ehhez képest hatalmas ugrás a karrierjében, hogy most az élvonalban stabil szereplő, és ebben az idényben két sorozatban is érmes lehet. A kispesti Tomás Tujvelt egy, a lábán lévő hétcentis varrás emlékezteti a DVSC elleni vasárnapi győztes bajnokira, de természetesen a Puskás Arénában védeni szeretne. Különleges a helyzete, hiszen tavaly a Fehérvár játékosaként nyert MK-finálét a Honvéd ellen, s még korábban másfél évet töltött el Mezőkövesden.

Június 12-én tartja tisztújító közgyűlését a Magyar Teniszszövetség. A sportág hazai irányító testülete nincs könnyű helyzetben, hiszen 3.5 milliárd forintos adósságot halmozott fel, amelynek rendezése elképzelhetetlen állami szerepvállalás nélkül. Elemzésükben megvizsgáljuk, milyen helyzetben van itthon a sportág jelen pillanatban, számba vesszük a lehetséges elnökjelölteket (jelenleg egy név ismert, Bardóczky Kornélé), és azt is latolgatjuk, miként állhat fel az új elnökség. Kifejti véleményét a Tiszta Tenisz mozgalom egyik meghatározó alakja, Markovits László is.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
7 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
2026.09.01. 23:40

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
2026.08.31. 23:40

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
2026.08.31. 00:12

Nate Reuvers újra a kosárválogatottban; Alessandro Chiappini értékelése a röplabda Eb-ről

E-újság
2026.08.29. 23:59

Megszoksz vagy megszöksz – Tóth Alex élvezi a Premier League-stílust; Matija Ljujics második, erőből megütött szervája

E-újság
2026.08.28. 23:50

Vörös török fejek, piros lapok, zöld-fehér gólok – El-főtáblás a Fradi!; Németh András: Újra fontos játékosnak érzem magam

E-újság
2026.08.28. 00:35

Fradi: az utolsó lépés; Inog a szék Infantino alatt

E-újság
2026.08.26. 23:50