Felkészülés: egy nap, két meccs, s az MTK a másodikat is megnyerte

2020.07.18. 20:47
A labdarúgó NB I újonca egy nap alatt két szlovéniai felkészülési mérkőzéssel hangolt az új idényre: az MTK Budapest a másodosztályú NK Brezice után a szintén második ligás NK Radomljét is magabiztosan győzte le.

Bő egy órával az NK Brezice 8–0-s legyőzése után az MTK újabb edzőmérkőzésen lépett pályára. Michael Boris teljesen új kezdőt küldött pályára a szintén szlovén másodosztályú NK Radomlje ellen. A klubhonlap beszámolója szerint az MTK a 25. percben Prosser Dániel találatával került előnybe az elsőnél „sokkal fizikálisabb és sokkal nehezebb” találkozón. Az első játékrész végén Lencse László tizenegyesből növelte az előnyt. Fordulást követően ismét Prosser volt eredményes, majd a 79. percben Mezei Szabolcs állította be a 4–0-s végeredményt. klubhonlap beszámolója szerint az MTK a 25. percben Prosser Dániel találatával került előnybe az elsőnél „sokkal fizikálisabb és sokkal nehezebb” találkozón. Az első játékrész végén Lencse László tizenegyesből növelte az előnyt. Fordulást követően ismét Prosser volt eredményes, majd a 79. percben Mezei Szabolcs állította be a 4–0-s végeredményt.

NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NK Radomlje (szlovén II.)–MTK Budapest 0–4
(0–2)
MTK:
Mijatovics – Varju, Barna Sz., Thiago Ferreira, Ikenne-King – Kata, Mezei Sz., Palincsár – Prosser, Lencse, M. Ramos. Játszottak még: Varasdi., Baki, Balázs B., Katona M., Cseke. Vezetőedző: Michael Boris
G: Mezei Sz., Lencse, Prosser (2)

Legfrissebb hírek

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
4 órája

ETO-fieszta Felcsúton! A győriek négy gólt szerezve őrizték meg vezető pozíciójukat a tabellán

Labdarúgó NB I
6 órája

Sorozatban harmadszor rabolna pontot a DVTK az Üllői útról; kedvenc ellenfeléhez utazik az ETO

Labdarúgó NB I
11 órája

DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár

Labdarúgó NB I
2026.04.09. 15:42

Kisvárda: hamarosan újra edzésbe állhat Pintér Filip

Labdarúgó NB I
2026.04.09. 15:05

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
2026.04.08. 19:15

Elaltatta magát a DVTK, a Puskás Akadémia a hajrában fordított Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 16:28

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:53
Ezek is érdekelhetik