NB I: „Többször is átgondoltam, mit kellett volna tennem Dibusszal szemben”

2020.08.15. 09:53
Nem ijedtek meg a zöld-fehér meztől az MTK fiatal labdarúgói, így 1–1-es döntetlent játszottak a bajnoki címvédő Ferencvárossal az NB I nyitófordulójában. A találkozó után a kék-fehérek gólját szerző Gera Dániellel, és a kiválóan futballozó, de hatalmas egy az egy elleni helyzetet kihagyó Schön Szabolccsal beszélgetett az NSO Tv. 

„Sokszor átgondoltam már, mit kellett volna tennem Dibusszal szemben. Még a meccs közben is háromzsor, négyszer átfutott az agyamon. Át kellett volna bökni a labdát a kapus felett vagy el kellett volna húzni mellette” – erre a megoldásra jutott Schön Szabolcs, aki a második félidő elején 2–0-ra növelhette volna az MTK előnyét a Ferencvárossal szemben, ha megnyeri az egy az egy elleni szituációt Dibusz Dénessel szemben. Nyilván a fiatal csatárt is bántja, hogy nem hozott jó döntést, de Michael Boris vezetőedzőtől is csak dicséretet kapott, s ahogy videónkban is elmondja, alapvetően elégedett a saját és a csapata teljesítményével is.

Az NB II-ből feljutó MTK gólját szerző Gera Dániel is arról beszél, hogy minden ült a Fradi ellen, amit elterveztek, s az 1–1-et jó eredménynek tartják a bajnok ellen. Emellett az is szóba kerül, mikor láttak ennyi nézőt az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, amely csaknem megtelt az örökrangadóra.

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ
MTK–Ferencváros 1–1(Gera D. 37., ill. Nguen 59.)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,4445néző.Vezette:Solymosi

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2020–2021, 1. FORDULÓ
AUGUSZTUS 14., PÉNTEKHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
MTK–Ferencváros 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
4445
AUGUSZTUS 15., SZOMBAT
16.30:Paks–Újpest (Tv:M4 Sport)Paks,Városi Stadion
18.35:ZTE–Mol Fehérvár (Tv:M4 Sport)Zalaegerszeg,ZTE Aréna
AUGUSZTUS 16., VASÁRNAP
16.55:DVTK–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport)Miskolc,DVTK Stadion
19.00:Puskás Akadémia–Bp. Honvéd (Tv:M4 Sport)Felcsút,Pancho Aréna
AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ
19.00:Budafok–Kisvárda (Tv:M4 Sport)Budapest,Budafoki MTE Sporttelep
AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest1–1–1–101
1. Ferencvárosi TC1–1–1–101
3. Zalaegerszegi TE0–––0–000
3. Újpest FC0–––0–000
3. Puskás Akadémia0–––0–000
3. Paksi FC0–––0–000
3. Mol Fehérvár0–––0–000
3. Mezőkövesd0–––0–000
3. Kisvárda0–––0–000
3. Diósgyőri VTK0–––0–000
3. Budapest Honvéd0–––0–000
3. Budafoki MTE0–––0–000

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
11 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
Tegnap, 22:31

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:52

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53