Női NB I: hetes után nyolcas – az FTC ismét fölényesen nyert

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.22. 19:16
null
Vágó Fannynak (jobbra) gratulálnak a társak (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
A Ferencváros 8–1-re megverte hazai pályán a Kelen SC-t, míg az MTK 4–0-ra győzött otthon az ETO FC Győr ellen a női labdarúgó NB I 2. fordulójában szombaton.


Dörnyei Balázs csapata az első bajnoki meccsén is fölényes győzelmet aratott, egy héttel ezelőtt a Szent Mihályt ütötte ki 7–1-re. Ezúttal már pályára lépett az egyik külföldi nyári szerzemény, a portugál válogatott Vanessa Marques is, aki góllal tette le a névjegyét az NB I-ben. Rajta kívül betalált még a szintén a holtszezonban szerződtetett, az első fordulóban duplázó Siklér Kinga is, a 18 éves Czellér Dorottya kétszer volt eredményes, Vágó Fanny pedig mesterhármast ért el. A vendégek gólját az exfradista Telek-Sümegi Éva szerezte.

A zöld-fehéreknél a sorozatos sérülései után a múlt héten visszatérő korábbi válogatott védő, Szeitl Szilvia 2019 márciusa óta először volt az FTC kezdőcsapatának tagja bajnoki meccsen.

Az MTK pályaválasztóként 4–0-ra nyert a még a múlt hetinél is ifjabb kezdőcsapattal felálló, az átlagéletkort tekintve 19 évnél is fiatalabb ETO FC Győr ellen a BKV Előre stadionjában. A kék-fehéreknél a Ferencvárostól érkező Kocsán Petra megszerezte az első góljait.

NŐI NB I
2. FORDULÓ
Ferencváros–Kelen SC 8–1
(Vágó F. 9., 48., 58. – az elsőt 11-esből, Czellér 14., 18., Marques 51., Fenyvesi 75., Siklér 90., ill. Telek-Sümegi 46.)
MTK–ETO FC Győr 4–0 (Magyarics 3., Pápai 28., Kocsán 72., 87.)

VASÁRNAP
17.00:
Szent Mihály–DVTK
17.30: Astra HFC–Haladás-Viktória

AZ ÁLLÁS
1. Ferencváros 2 2 15–2 +13 6
2. MTK 2 2 6–0 +6 6
3. Haladás-Viktória 1 1 4–0 +4 3
4. Astra HFC 1 1 4–2 +2 3
5. DVTK 1 1 0–2 –2 0
6. ETO FC Győr 2 2 2–8 –6 0
7. Szent Mihály 1 1 1–7 –6 0
8. Kelen SC 2 2 1–12 –11 0
Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
5 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
6 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
20 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik