NB I: Egyáltalán nem volt jobb a ZTE – Mezei a háromgólos MTK-vereség után

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.09.14. 07:19
A Zalaegerszeg 3–0-ra legyőzte az MTK-t a Hungária körúton a labdarúgó NB I 4. fordulójában. A hazaiak nem találták a ritmust, a vendégek jól védekeztek, és a gyors ellentámadásaik sok veszélyt rejtettek, így háromgólos győzelmet arattak. Ezzel a ZTE megszerezte első győzelmét, az MTK pedig elvesztette veretlenségét. A találkozó után a második gólt jegyző Bedi Bence és a fővárosi gárda csalódott játékosa, Mezei Szabolcs értékelt az NSO Tv kamerája előtt.

Mezei Szabolcs nagyon szomorú volt a vereség miatt.

„Úgy gondolom, hogy egyáltalán nem volt jobb a Zalaegerszeg, egyenlő partnerek voltunk. Az első helyzetükből gólt rúgtak, nekünk nem jöttek össze a helyzetek. Ez volt a kulcs.”

Bedi Bence a gólját elevenítette fel nekünk:

„Szerencsém volt, mert a hosszún voltam, a sok láb között átjött a labda. Átvettem ballal, néztem, hol van szabad hely, igyekeztem a kapus mellett elrúgni, szerencsére sikerült a hosszúba.”

Videónkban arról is beszél, hosszú távon mit jelenthet a Zalaegerszegnek ez a siker.

Majd a századik fog már valamit jelenteni – Boér az első sikere után

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ

MTK Budapest–Zalaegerszeg 0–3
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2051 néző. Vezette: Karakó Ferenc
Gólszerző: Favorov (42.), Bedi (75.), Szánthó (88.)

NB I, 2020–2021, 4. FORDULÓ
SZEPTEMBER 11., PÉNTEKHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Ferencváros–Paks 5–0Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
7021
SZEPTEMBER 12., SZOMBAT
Mezőkövesd–Budafok 1–0
Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
1868
Diósgyőri VTK–Honvéd 2–4
Miskolc, DVTK Stadion
Bognár Tamás
3917
Fehérvár–Puskás Akadémia 3–1
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Iványi Zoltán
3011
SZEPTEMBER 13., VASÁRNAP
Újpest–Kisvárda 2–4
Budapest, Szusza Ferenc StadionSolymosi Péter
1410
MTK–Zalaegerszeg 0–3
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
2051
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Mol Fehérvár 4 2 2 11–6 +5 8
2. Ferencvárosi TC 3 2 1 8–2 +6 7
3. Mezőkövesd 4 2 1 1 5–4 +1 7
4. Puskás Akadémia 3 2 1 7–5 +2 6
5. Kisvárda 4 2 2 7–8 –1 6
6. Zalaegerszegi TE 4 1 2 1 8–6 +2 5
7. MTK Budapest 4 1 2 1 5–6 –1 5
8. Diósgyőri VTK 3 1 1 1 5–6 –1 4
9. Újpest FC 4 1 1 2 7–9 –2 4
10. Budafoki MTE 4 1 1 2 4–7–3 4
11. Budapest Honvéd 3 1 2 6–7 –1 3
12. Paksi FC 4 1 3 3–10 –7 1
Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
14 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
14 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01
Ezek is érdekelhetik