NB I: hosszabbított fiatal tehetségével a Paks

H. K.H. K.
2020.09.03. 19:07
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks meghosszabbította Borsos Vilmos szerződését – olvasható a klub hivatalos honlapján.

A paksi alakulat és a tehetséges kapus hároméves hosszabbításban állapodott meg. A 19 esztendős játékos 2018 óta futballozik Pakson, az előző idényben a Dorognál szerepelt kölcsönben, a jelenlegi kiírásban pedig a zöld-fehérek második számú együttesében pallérozódik.

„Nagyon boldog voltam, hogy visszatérhettem, valamint hogy ismét jól sikerült a beilleszkedésem. Hála Istennek megint mindenki gyorsan befogadott. Tényleg roppant hálás vagyok, hiszen szeretek itt lenni. Dorogon jól ment a védés, de sajnos „csak” a kupában kaptam szerepet. Pakson iszonyúan jó, hogy újra van második számú csapat, ahol már sok szerepet kaphattam, így megalapozhatom a meccsrutint. Első körben próbálom igazán kiegyensúlyozni a teljesítményem, aztán majd mihamarabb szeretnék kopogtatni a nagycsapat egyes számú mezéért” – mondta el Borsos Vilmos.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Ádám Martin (Kaposvári Rákóczi), Bognár István (MTK Budapest), Forgács Dávid (Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként),Hegedüs Lajos (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Lorentz Márton (BFC Siófok),Nagy Richárd (Kaposvári Rákóczi), Sajbán Máté (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Sipos Zoltán (Puskás Akadémia II – legutóbb kölcsönben Csákvár), Szabó Bálint (Mol Fehérvár – legutóbb kölcsönben Budaörs)
Kölcsönbe érkezők: Csősz Richárd (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérők: Fejős Áron (Szekszárd),Kővári Róbert (BFC Siófok), Molnár Dominik (NK Nafta 1903 – Szlovénia), Nagy Richárd (Veszprém)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:Süvöltös Adrián, Szekszárdi Milán

Kiszemeltek:
Távozók: Bartha László (Pécsi MFC), Báló Tamás (Dunaújváros), Bor Dávid (Csíkszereda – Románia),Egerszegi Tamás (diósgyőri kölcsön után szabadon igazolható), Kecskés Tamás (BFC Siófok), Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Könyves Norbert (ZTE FC), Nagy Richárd (Veszprém), Poór Patrik (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Simon Márk (Tiszakécske – kölcsön után végleg), Zachán Péter (szekszárdi kölcsön után Fjölnir – Izland)
Kölcsönbe távozók: Forgács Dávid (Szentlőrinc SE), Kelemen Dávid (Szombathelyi Haladás),Szabó Bálint (Kaposvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
13 órája

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
14 órája

A Real Madrid hosszabbított Vinícius Júniorral – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 20:17

A következő ciklusban is Pochettino vezeti az amerikai válogatottat – hivatalos

Foci vb 2026
2026.08.03. 16:15

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Mesterlövészek nyomdokaiba léphet Szalai József

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 14:11

Tóth Balázs visszautasította a Blackburn szerződéshosszabbítási ajánlatát – sajtóhír

Légiósok
2026.07.27. 10:12

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
2026.07.22. 15:18