NB I: nehéz időszakot él meg a DVTK, kéthetente játszik

T. N.T. N.
2020.09.24. 08:35
null
Feczkó Tamás okkal bosszankodhat a ritmus hiánya miatt (Fotó: Török Attila)
Az elhalasztott bajnoki és Magyar Kupa-találkozó miatt az elmúlt másfél hónapban csupán három tétmérkőzést játszott a Diósgyőri VTK.

Szombaton elmaradt a DVTK idegenbeli Magyar Kupa-mérkőzése a Balassagyarmat ellen, miután az NB III Keleti csoportjában szereplő klubnál elvégzett koronavírusteszt néhány játékosnál pozitív eredményt hozott. A halasztás elsősorban az élvonalbeli klubot érinti hátrányosan, mivel augusztus 16. óta mindössze három tétmérkőzést játszhatott, a Mezőkövesd elleni (2–1) idénynyitót követően ugyanis a Ferencváros elleni idegenbeli bajnokiját az ellenfél közelgő Bajnokok Ligája-mérkőzése miatt elhalasztották. Két hét szünetet követően az MTK elleni (1–1) bajnokin léptek pályára a piros-fehérek, majd a válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzései miatt újabb két hét szünet következett. Egy hónappal az idény kezdete után Feczkó Tamás vezetőedző együttese a Bp. Honvéd ellen (2–4) még csak a harmadik és eddigi utolsó tétmérkőzését játszotta, mert szombaton a már említett Balassagyarmat elleni MK-találkozó elmaradt.

CSÖKKENNEK A JEGYÁRAK
Leisztinger Tamás többségi tulajdonos döntésének értelmében a következő öt hazai mérkőzésre harminc százalékkal csökkennek a jegyárak a Diósgyőri VTK-nál, sőt, ha az első három hazai bajnoki (Mezőkövesd, MTK, Bp. Honvéd) átlagnézőszámához képest ezen az öt mérkőzésen átlagban kétezerrel emelkedik a nézőszám, a csökkentett árak utána is maradnak. Miután a vezetőség jelezte, hogy a döntés következtében a bérleteseket nem érheti hátrány, a klub kompenzálja őket.

„Hihetetlen, kéthetente játsszuk a mérkőzéseket – bosszankodott a vezetőedző. – Elég nehéz így felvenni a bajnoki ritmust. Augusztus közepén egy csütörtöki estén a tévében néztük a Ferencváros Djurgarden elleni BL-selejtezőjét, s amikor kiderült, hogy továbbjutott, már tudtuk, két nappal később nem kell Budapestre utaznunk. A szombati Magyar Kupa-mérkőzés elhalasztásáról öt perccel a busz indulása előtt értesültünk; el lehet képzelni, milyen volt a hangulat, amikor megtudtuk a hírt. Némi támpontot ad, hogy elvileg október hetedikén pótolhatjuk a balassagyarmati mérkőzést, a Ferencváros elleni bajnoki új időpontjáról azonban fogalmunk sincs. Mivel ellenfelünk az ősszel biztosan csoportmérkőzéseket vív valamelyik európai kupában, decemberig csak a válogatott meccsek miatti szünetben lehetne lejátszani a bajnokit. Csakhogy legutóbb, szeptember elején is öt játékosunk kapott meghívót hazája válogatottjába, szóval nem biztos, hogy ez lesz a megoldás.”

Az MLSZ versenybizottsága az aktuális versenynaptárban az őszi szezonra négy tartalék napot jelölt meg az elhalasztott bajnokik pótlására. Az első éppen szerdán lenne esedékes, de a Ferencváros Bajnokok Ligája-rájátszása miatt ez nem lehetséges, a következő kettő október 14. és november 18., amikor is szerte Európában Nemzetek Ligája-mérkőzéseket játszanak, s mindkét klub válogatottak sorát lenne kénytelen nélkülözni. Maradna tehát a negyedik tartalék nap, december 23. – nem éppen ideális dátum.

Közelebbi időpont miatt is izgulhat a szakmai stáb: az MLSZ fegyelmi bizottsága csütörtökön tárgyalja Gheorghe Grozav ügyét. A román légióst a Bp. Honvéd elleni bajnokin állította ki a játékvezető, ezért egymérkőzéses eltiltással büntették, csakhogy a videofelvételek alapján a támadó nem követett el szabálytalanságot ellenfelével szemben, a klub ezért tárgyalás megtartását kérvényezte.

Legfrissebb hírek

Megszakadt a hazaiak jó sorozata, a DVTK nyerte meg a borsodi rangadót

Labdarúgó NB II
5 órája

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

A kupaarany emléke is hajtja előre a diósgyőrieket

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 08:45

Emberhátrányban mentett pontot a Kazincbarcika a DVTK otthonában

Labdarúgó NB II
2026.10.19. 21:24

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 19:52

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Gróf Dávid: A futball még mindig a szerelmem

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 09:04