MK: „Az Újpest mostani játékosai Törőcsik cipőit sem vihetnék”

2020.10.08. 06:46
Iváncsán nemcsak a boldogság, hanem az elkeseredés is úrrá lett, hogy újra NB I-es csapatot fogadhatnak a labdarúgó Magyar Kupában, a 6. fordulóban. A szurkolók most már szeretnék, ha esélyük nyílna a következő körbe jutásra, hiszen ahogy tavaly a Ferencváros, most az Újpest is búcsúztatta őket. A találkozó mellett szóba került a bolgár–magyar Eb-pótselejtező is, amelyre az iváncsai törzsszurkolók tippeltek is.

„Az Újpest mostani játékosai Törőcsik András futballcipőit sem vihetnék”– jegyezte meg az Iváncsát az idegenbeli mérkőzésekre is elkísérő főszurkoló, aki rendületlenül verte a dobokat az Újpest elleni, 4–0-ra elvesztett mérkőzésen. Miután a lilák a félidőben csak 1–0-ra vezettek, és a község csapata több biztató támadást is vezetett, természetesen a drukkerek bizakodva várták a második félidőt.

Hogy milyen eredményt írtak volna alá azonnal? Videónkból kiderül, ahogy az is, mit tippelnek a magyar válogatott bolgárok elleni Európa-bajnoki selejtezőjére.

MAGYAR KUPA
6. FORDULÓ

BALASSAGYARMATI SE (NB III)–DVTK 0–2 (0–1)
Balassagyarmat, 600néző.Vezette:Csonka Bence (Baghy Csaba, Szarvas László)
BSE:Balogh P. – Molnár T., Lami, Benkő-Bíró, Fejes J. – Kicsi (Csillik, 88.), Pallagi, Király Á., Szita – Klinger O. (Pécsi, a szünetben) – Hamar Á. (Erdélyi Zs. 82.).Vezetőedző:Nagy Tibor
DVTK:Danilovics – Sesztakov (Farkas M., 89.), Szűcs K., Hegedűs J., Polgár – Max, Márkvárt (Zsiga M., 90.) – Molnár G. – Drazsics (Makrai G., 82.), Ivanovszki (Korbély, 70.), Grozav.Vezetőedző:Feczkó Tamás
Gólszerző:Grozav (0–1) a 6., Hegedűs J. (0–2) a 71. percben
MESTERMÉRLEG
Nagy Tibor:– Elégedett vagyok a látottakkal. Egy NB I-es csapat ellen a labdabirtoklás tekintetében jobbak is voltunk. Amikor elkezdtünk bátran játszani, voltak kisebb lehetőségeink a gólszerzésre, de sajnos a végére elfáradtunk.
Feczkó Tamás:– A korán rúgott gólunk eldöntötte a továbbjutást. Ettől a találattól túlzottan megnyugodtunk, és kevés lehetőséget alakítottunk ki az első félidőben. A kényszer szülte a mai összeállítást, voltak olyan játékosok, akik nem a saját posztjukon szerepeltek, egyébként kíváncsiak voltunk a játékukra.

Iváncsa KSE (NB III, Közép-csoport)–Újpest FC (NB I) 0–4(Perosevic 29., Beridze 50., 53., Szakály P. 67.)
Tiszafüredi VSE (NB III, Keleti csoport)–Putnok FC (NB III, Keleti csoport) 3–2(Kalmár F. 9., Szabó T. 51., Csiki 63., ill. Stefán 16., Ádám F. 49.)
Lőrinci VSC (Heves I.)–Nyíregyháza Spartacus (NB II) 0–7(Ötvös 28., 45. – az elsőt 11-esből, Kártik 66., 69., Hornyák 68., 90+2., Kovács N. 86.)
VLS Veszprém (NB III, Nyugati csoport)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 0–5
(Takács T. 7., Sárossy 43. – öngól, Dobos 47., Grumics 66., 86.)
Szeghalmi FC (Békés I.)–Szolnoki MÁV FC (NB II) 0–10(Kurdics 14., 67., Rokszin 26., 45., 62., Tóth B. 56., Horgosi 69., Rimóczi 76., Wéber 81. – öngól, Berdó 89.)

Október 10., szombat
14.00:
Toponár SE (Somogy I.)–Puskás Akadémia (NB I)

Legfrissebb hírek

Hiába a sima FTC-siker a ZTE ellen, a zöld-fehérek csak a 2. helyen végeztek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Kihagytak egy büntetőt, de Raemaekers megszerezte a győztes gólt a Fradinak – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:46

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

A ZTE hét éve nem látott sorozatot produkálna a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 11:02

Józsi György: A Ferencváros nyeri a kupát és a bajnokságot

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 09:05

Az öt gólt szerző FTC kiütötte az Újpestet – az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím sorsa az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.03. 18:00

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
2026.05.01. 12:44
Ezek is érdekelhetik