Legyen jövőkép! – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2020.12.20. 23:15

Zimonyi Dávid, a ZTE FC 22 éves csatára két gólt lőtt, csapat idegenben 3–1-re legyőzte a Diósgyőrt. Nem nagy ügy, mondhatnánk, egy támadónak végül is ez a dolga. Az már érdekesebb, hogy januárig „sehol sem volt”, a Lipót SE elleni Magyar Kupa-mérkőzésen fedezte fel a zalai klub. Gyakorlatilag a megye egyből verekedte fel magát, az NB I-ben harmadszor lépett pályára, négy gólt szerzett. Ifistaként nem voltak különösebben nagy céljai, mostanában azért már álmodozik, nyilatkozta lapunknak.

Noha álmait nem árulta el, nagyjából sejthetjük.

Szoboszlai Dominik példája is ösztönző lehet, még akkor is, ha Magyarországról keveseknek adatik meg, hogy a Bundesliga egyik élklubjába igazoljanak. De legalább ott a példa, meg lehet próbálni. Szoboszlai és Zimonyi esete bizonyítja, nemcsak a nagy egyesületeknél, az akadémiai rendszerben végzett munka lehet üdvözítő. Dominik édesapja, Szoboszlai Zsolt harmadmagával alapított klubjában, a Főnix Gold SE-ben kezdett játszani, nem mellékesen – ahogyan a szomszédos hasábokon is olvasható – az ugyancsak alapító Bolla László fia, a Mol Fehérvár 21 esztendős játékosa, Bendegúz is a kiemelkedő tehetségek közé tartozik. Mi több, közvetve a Főnix érintésével került a Benficához az 1984-ben ifi Eb-győztes pécsi Csoboth Róbert fia, Kevin, aki húszévesen talán még nem maradt le semmiről, a portugál élklub B-csapatának tagja. A Főnixben volt számonkérés, ha szabad fennkölten ezt mondani, az életre is felkészített.

S hogy miért van erre szükség, amikor egyes vélemények szerint az utánpótlásképzés fő feladata a sportág megszerettetése, a játékosság kifejlesztése?

Szoboszlai Dominik a vele készített interjúban elmondta, a korábbi salzburgi edzőjének, Marco Rosénak köszönheti, hogy felvette kesztyűt, mert sem az élet, sem a profi futball nem úgy működik, ahogyan ő képzelte korábban.

Szoboszlai már befutott, Zimonyi Dávid még csupán kopogtat a góljaival, egy szintén kevéssé ismert tehetség pedig azon van, hogy Szoboszlai útjára lépjen. Szó szerint, mert noha Herczeg András marasztalta Debrecenben a jelenleg 19 éves törökszentmiklósi Bukta Csabát, ő 2018-ban a Salzburgot választotta, s a fiókcsapatnak számító Liefering futballistája.

A kibontakozáshoz több út vezet, a lényeg, hogy a korosztály legjobb húsz év körüli futballistáinak legyen jövőképe. Akár az akadémiákon, akár a kisebb utánpótlásműhelyekben, akár a megye egyben játszanak.

Zimonyik, előre!

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
12 órája

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

A bakelit varázsa – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:21

Szertefoszlott szkepticizmus – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 23:12

Pótcselekvés – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.21. 23:58
Ezek is érdekelhetik