NB I: Szélpál koponya CT-n, Böde disznóvágáson

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2020.12.19. 17:42
null
Szélpál Norbertet kórházba kellett szállítani (Fotó: Török Attila)
Nagy irammal esett egymásnak az MTK és a Paks az NB I 16. fordulójában, de már az első félidő végétől a vendégek emberhátrányban játszottak a kapusuk kiállítása miatt, majd a folytatásban sérülés miatt elvesztették Szélpált is. A vége 3–1 lett az MTK javára. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Paks trénere, Bognár György szerint csapata már a kiállítás előtt is nagyon passzívan játszott.

„Érezhető volt, hogy nincs meg a ritmusuk azoknak, akik hat nap alatt már a harmadik meccsüket játszották. Gyengén játszottak addig is, aztán a kiállítás, majd Szélpál kiválása miatt csak hátrafelé tudtunk cserélni. Az MTK ezt jól kihasználta, megérdemelten nyert.”

A szakember elárulta: Szélpál jelenleg kórházban van, mivel az eszméletét is elvesztette, koponya CT-t kell rajta végezni.

Bognár ezután az őszt értékelte összességében.

„A játékosok hozzáállása nagyon jó volt, a teljesítményük is, megfelelő pontszámot gyűjtöttünk. Minőségben azért van még hová fejlődni. Huszonkilenc fős keretet örököltem, a vírus miatt mindenkit meg is tartottam, de huszonöt alá kell szűkíteni ezt a számot a kapusokkal együtt, mert ha mindenki egészséges, hat-nyolc embernek nem tudsz feladatot adni.”

Végül arról kérdezték, Böde Dániel felépül-e a januári felkészülés kezdetéig?

„Ma disznóvágáson van Madocsán, de reméljük, addigra visszatér...”

Az MTK részéről a koronavírusos Michael Boris helyett Farkas Attila megbízott vezetőedző irányította a csapatot.

„Azt kaptuk, amire számítottunk. Mindent megvalósítottak a játékosok, már az első félidőben is jól játszottunk, aztán a kiállítás után az első gól el is döntötte a mérkőzést. Tudtuk, hogy a Paks nem fog beállni védekezni, inkább egy középpályást áldozott föl, amivel elvesztette a középpályát és a mérkőzést is.”

Ő is beszélt összességében az elmúlt hónapokról.

„Mi nem mondtuk soha, hogy halasztani szeretnénk, nem kerestünk kifogást. Tudjuk, hogy a mindennapi életben is sokat szenvednek az emberek, elvesztik a munkájukat, az egzisztenciájukat. Ezért mi sem szerettünk volna a vírus mögé bújni. Mindenki tudta és tette a dolgát úgy a csapatban, mint a szakmai stábban. Gratulálok mindenkinek!”

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ

MTK Budapest–Paksi FC 3–1 (0–0)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Farkas Ádám
Gólszerző:Dimitrov (74.), Prosser (79.), Schön (89.), ill. Nagy R. (90+4.)

Legfrissebb hírek

Sorozatban negyedik bajnokiját sem tudta megnyerni a Kisvárdán ikszelő FTC

Labdarúgó NB I
4 órája

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 17:50

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 13:20

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:07

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 22:33

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 21:55

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:29